Colm Tóibín

Brooklyn

Sokan nem tudják milyen érzés, ha mélyen szereted a hazádat, és mennyire fáj, mikor figyeled, hogyan változik az ország, melyet a szüleid, nagyszüleid tettek azzá, ami. Mikor már annyira más, ahogyan az emberek egymást kezelik, mikor a jókedv kihal a fiatalokból is. Mikor rá kell jönnöd, itt nincs jövőd. Bármennyire szereted az országot, a várost, a családod, a barátaid, elindulsz. Kitépett szívvel, de belevágsz. Izgulsz, félsz, hiszen egyedül kell boldogulnod. Minden korábbi ismereted, a tájékozódási képességed, a kapcsolati hálód, akár még a tanulmányaid is, egy ponton túl haszontalanná válnak. Mintha újra meg kellene tanulnod járni, beszélni, ismerkedni, csak épp nagyon gyorsan.

Hirtelen mindent nehezebbnek érzel. Állást kell keresned nagyon kevés, vagy semmilyen kapcsolattal. Ezek a kapcsolatok lesznek eleinte az egyetlen cérnaszál, amibe kapaszkodhatsz, így gyorsan keresni kezded a közösséget, ahová tartozhatsz. Ahol nem függesz ennyire egy, vagy két segítőtől. Mikor már kicsit kialakult a rend az életedben, és elszállt az újdonság varázsa, leginkább úgy érzed, félredobnád a büszkeséged, és sírva rohannál vissza mindahhoz, ami kedves, ismerős, de ott állsz egyedül. Kitartasz a döntésed mellett. A lelkiismereted is furdal, mert nem lehetsz ott, ha új családtag születik, vagy ha nem tudsz elköszönni, mikor egy szeretted meghal. Kihagyod az ismerkedések, eljegyzések, kisbabák történetét, a költözések, új munkák ünneplését, nem lehetsz váll, amin kisírhatják magukat az otthoniak. Ezek a veszteségek kísérnek utadon.

Ha kiállod a próbát, egy idő után rájössz, nem kell elzárkóznod, hogy csak egy országé, csak az ottani embereké legyél. Megfér több ország szépsége, szokásai, előnyei egy szívben is. Ráébredsz, hogy nem elvesztettél egy hazát, hanem nyertél még egyet. Nyitottabb, befogadóbb leszel a mássággal kapcsolatban, nem fog számítani, ki honnan jött, milyen munkát végez, csak az, milyen ember. Ezek a tapasztalatok még gazdagabbá teszik a személyiséged. Meglátod azt is, hogy mi fog hiányozni az új helyről, ha hazamész. De hiába tudja az eszed, hogy jobban élhetsz egyik helyen, a lelked időről időre az otthonod után sír.

Néha úgy érzed, olyan jó lenne egyszerűen csak hazamenni, és azt az utat választani, ami mindenkinek megkönnyítené a dolgokat. De akkor magadat tagadnád meg. Attól is félsz, hogy egy másik országba térsz haza, mint ahonnan elindultál, és attól is, ugyanolyan maradt minden, amiért nem találtad otthon a helyed. Lehet, nem változik sok minden, de te változtál. Már kozmopolita lettél, aki összekacsint a többi hasonló lélekkel. Ti vagytok azok, akik mosolyognak egy idegenre is. Akik nevetnek az esőben ázva is, hiszen ez drága, otthoni eső. Látjátok már, máshogy is lehet élni. Ezért egyre nehezebben bírod azokat a dolgokat, amik miatt először elmentél. Legalább tiéd a tudatos választás lehetősége: tudod, hol szeretnél élni, és ezért elviselsz bármit!

Ez a könyv megtalált engem, nem csak azzal, hogy a kivándorlás folyamatát ilyen jól visszaadta, hanem azzal is, hogy egy klasszikus introvertált személyiséget tett a középpontba. Eilis egy kedves, intelligens, befelé forduló lány, akinek idő kell ahhoz, hogy feldolgozza, megszokja a dolgokat, válasszon, és nehezen kezdeményez. Írországban is kicsit kívülálló, nem illik a kisvárosba, ahol mindenki beleszól a másik életébe. Diszkrét, csendes, jóindulatú lénye elüt ettől a kicsinyes, pletykás, elitista közegtől. Elveszti önmagát, miközben mások elvárásainak próbál megfelelni, több figyelmet fordít a környezete igényeire, mint saját vágyaira. Mintha vendég lenne az otthonában, ahol nem akar zavarni. Ebből a szemszögből nézve szinte még gyerek, amikor elindul. New Yorkban a nehézségek ellenére Eilis megtalálja magát a munkájában, tanulmányaiban, a brooklyni ír közösségben, és Tony, az udvarlója oldalán. Egyre önállóbb, magabiztosabb, érettebb lesz: felnőtt, független nővé válik. Körvonalazódik a jövőképe, és elindul felé. Az ismeretlen utat követve talál magára, az ismert út számára csak visszalépés lenne.

Amikor haza kell látogasson, ez az, amit az édesanyja nem akar látni. Nem hajlandó elengedni a lányát, nem gondol a jövőjére, és nem tiszteli az igényeit. Édesapám egyszer azt mondta, a gyermek köteles segíteni a szülőnek, de a szülő köteles mindent megtenni, hogy ne szoruljon erre a segítségére. Sajnos nem minden szülő látja így. Eilis anyja csak akkor és abban segít neki, ami az ő érdekeit szolgálja. Ezeknek a megvalósításáért a másik lelkiismeretével játszik, és manipulálni akarja, hogy elérje a célját. Munkát szerez neki, meghívásokat szervez, hogy elodázza az indulását, felhívja a figyelmét egy jómódú agglegényre. Közben nem is hallja, hogy a lánynak mennie kell, meg sem kérdezi, milyen az élete odaát, így nem is ismeri igazán a lányát.

Eilisnek választania kell két férfi, két ország, két élet között, ami nagyon nehéz. Bárkit is választ, mindenképpen durván megbánt valakit, és le kell mondania a másik lehetőségről. Az egyik tele van izgalommal, vidámsággal, de bizonytalanabb a jövő. A másik a kényelmet, stabilitást és a kiszámíthatóságot jelenti számára. Végül felismeri, az okok, amiért el kellett mennie - az irigység, a szőrszálhasogatás, befolyásolás - még mindig ott vannak szülővárosában. Ráadásul még kevésbé találja meg a hangot az ismerősökkel. Nem tetszik az otthoniaknak, mikor magára talál, és (egészséges mértékig) önző lesz, hogy a saját életét építhesse, hiszen ők ugyanazt a gyámoltalan kislányt várták, aki kiszolgálja őket, és átveszi a nővére helyét. De ő, és a körülmények is túl sokat változtak már ehhez. Már megvan a saját élete, nem kell más árnyékában megbújnia. A végső választása talán nem a legromantikusabb, de mindenképp átgondolt. Életében először ő dönt, és nem az édesanyja, vagy a nővére. Ez az utolsó lépése a felnőtté válás útján.

By BubuMaczkó 2016. október 23.

EZT A KÖNYVET IDE KATTINTVA MOST MEGNYERHETED!