Háklisok Klubja

Témázunk

A Témázunk rovat ezúttal olvasói rigolyák nyomában jár. Mindjárt az elején le is szögezném, mert ez is egy újabb könymoly sztereotípia, hogy a könyvmoly nem szó szerint könyv-őrült. Én például az élet más területein is igen bogaras tudok lenni. Szóval nem korlátozom magam csak egy területre. Nem azt mondom, hogy ez a sok apróság, amit most készülök összeírni, eltántorít akár egy olvasmánytól is, de elég bosszantóak tudnak lenni olyasminél, amit majdnem minden nap használok, és rendszeresen vásárolok. Külön kiemelném azt is, hogy amellett, hogy mennyit kapok a könyvélmények által, eltörpülnek ezek.

Először is a szobám, nem tipikus lányszoba, inkább könyvtár. Becsben tartom és rendezgetem mindig. A polcaim, a Harry Potter sarok, a hintafotel, az íróasztalom. Minden könyv kategóriák szerint van rendezve, azon belül van, hogy színek, írók vagy ábécé sorrend dominál. Nem vagyok elragadtatva, mikor valaki lekap egy-két könyvet, hogy aztán össze-vissza szétszórja. Mikor még adtam kölcsön könyvet, összeírtam otthon katalógusba őket. Így mindig fel tudtam írni, mit, kinek és mikor adtam oda. Azóta a Bubu-könyvtár megszűnt, mindössze két taggal büszkélkedhet, akik ezt értékelik is. Még külön bogaram, hogy ha veszek egy könyvet, én szeretném elolvasni először. Ha más "töri be", olyan, mintha neki adtam volna. Ez alól még életem értelme sem kivétel, bár ő csak egyszer csinált ilyet. Képzelhetitek, mi lett a vége!

Nekem mindegy, hogy kemény vagy puhaborítású, ragasztott vagy cérnával fűzött egy könyv, ameddig minőségi munkát adnak ki a könyvkötők a kezükből. És itt a bökkenő. A papír kötés könnyen megtörhet, a keménytáblás már első alkalommal is nyikoroghat. Persze minden fajtának megvannak a maga előnyei/hátrányai, de sajnos többször találkozom problémás kiadásokkal, így a jó minőségű könnyen kitűnhet társai közül. A védőborítónak örülök, mert ha az elkopik, mögötte ott van egy új könyv szép állapotban. A könyv vastagsága nem nagyon szokott zavarni. Mivel mindig viszek magammal könyvet, úgy veszek táskát is. Régen mindig nálam volt A nyomorultak "vágatlan" verziója, mikor új szütyőt vásároltam. Amibe az belefért, abba minden másnak is jutott hely. Most meg már megvan a szemmérték hozzá.

A papír minősége az, ami múltkor zavart egy könyvnél. Vastag és nagyon száraz volt egy sorozatnál a papír, annyira, hogy kézkrémmel tudtam csak olvasni, mert egyszerűen elszívta a vizet a kezemből. Annak örülök, hogy a fényes papírokat meghagyják az illusztrált könyveknek, vagy a képes oldalaknak, az úgy tetszik is. A betűmérettel nem szokott bajom lenni, de nem szeretek csíkosan látni fél óráig egy apróbetűs "élmény" után. A túl nagy betű is zavar, tiszta pazarlás. Mint ahogyan az e-könyves bejegyzésnél írtam, annak ez egyik nagy előnye, hogy olyan betűtípust, alapszínt választunk, amitől nem folyik ki a szemünk.

A tagolás jó dolog. Nem szeretem, ha nincsenek fejezetek, vagy túl nagyok. Nem tudok úgy nekifutni vonaton, vagy lefekvés előtt, hogy ki tudja, meddig még ott lebegjen egy befejezetlen gondolat a fejem felett. És nagyon szeretem, ha van tartalomjegyzék, hogy lássam is, mennyi van még vissza, vagy belefér-e "csak még egy fejezet".

Két éve találkoztam egy olyan könyvvel, ahol nem volt gondolatjel. Ráadásul egy fiú volt a mesélő. Volt, amikor fel sem tűnt, hogy már nem ő mesél, hanem már az anyja beszél. Nagyon sokszor elvesztettem ott a fonalat, és elvett az élményből, pedig egy nagyon jó könyv lett volna.

A letisztult, egyszerűbb borítókat szeretem. Amitől sikítófrász kerülget, a hatalmas angol betűkkel kiírt címek, amik alatt hangyányi mérettel van csak feltüntetve a magyar megfelelője, a különböző, "menő" emberek hangzatos, ám üres ajánlásai, amik lehetőleg eltakarják a képet, és a több tíz oldalas reklám más könyvekről. (Ezeket amúgy elolvassa valaki?) De egy különlegesebb borítóval le lehet venni a lábamról, ha igényesen csinálták meg.

Az illusztrációkkal nincs bajom, ha illenek a könyvhöz, de nem uralják. Természetesen a direkt illusztrált kiadás más tészta. Nagyon örülök, ha térképet is adnak, ezt szerencsére a fantasy-nál már nem kell kérni. Egyedül A szilmarillok esetében örültem volna, ha minden fejezetnél új térképet találtam volna, mivel különböző koroknál másképp festett Középfölde, és jó lett volna olykor tudni, hogy milyen hely hányadik nevéről beszél épp Tolkien. Ha már Tolkien, eddig csak A gyűrűk urát olvastam úgy, hogy egyik író fordította az elejét, másik a végét, de szerencsére nem éreztem különbséget. De elhiszem, a feltűnő fordítóváltás mennyire elronthat egy könyvet.

Végezetül pár jó tanács: Ha valaki könyvet vesz a kezébe nyilvános helyen, vedd úgy, hogy feltette a "Menj a búsba!" feliratot a homlokára! Ne kérdezd meg, mit olvas! Pláne ne próbáld felszedni ezzel! Ha kölcsönad neked egy könyvet valaki, becsüld meg jobban, mintha a sajátod lenne! Ha erre képtelen vagy, ne kérd el, hanem vedd meg! Ezzel is támogasd a kiadókat és a kapcsolataidat! A mennydörgésnek vége :)

Többiek gondolatai erről a témáról: PupillaNima, Bea, FFG, Ilweran, tigi

By BubuMaczkó 2016. március 15.