Colleen McCullough: Tövismadarak

2015.11.01

A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, míg rá nem talál. Ott, az ádáz ágak közt rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig a fájdalom az ára... Legalábbis a monda szerint.

A történet középpontjában a Cleary család tövismadarai állnak, de főként a család asszonyai: Fee, Meggie és Justine. Az anya-lánya kapcsolatok a családban kicsit ki vannak sarkítva, de valóságos példái a félelmekkel, bizonytalansággal teli kapcsolatoknak, ahol még maguknak sem vallják be, mennyire kötődnek a másikhoz és mennyire szükségük van egymásra. Tragédiáik nagy részét saját maguknak okozzák. Bármennyire retteg Meggie attól, hogy olyanná váljon, mint az édesanyja, büszkesége gátolja a tisztán látástól és sorra követi el édesanyja hibáit. Mint Fee, ő is megbukik nőként, feleségként, anyaként. Romantikus ábrándokat kergetve elmegy a valóságos boldogság mellett, megcsalja a férjét, egyik gyermekét nyíltan imádja, míg a másikat hanyagolja és nem ismeri meg igazán. Justine pedig tanulva édesanyja és nagyanyja életéből, teljesen más hibákat követ el.

Egyformák vagytok ti mindannyian, nagy, szőrös lepkék, repestek a láng után, az meg üveg mögött ég. És az üveg olyan vékony, olyan átlátszó, hogy holtra töritek magatokat rajta. S ha sikerül bevergődnötök az üveg mögé, egyenesen a lángba repültök, s halálra égve zuhantok belé. Pedig kint a hűvös éjszakában vár az eleség, a szeretet s a megszületni vágyó kicsi lepkék. De hát látjátok ezt? Kell ez nektek? Dehogyis! Vissza a lángba, holtra törni magatokat, vagy halálra égni!

A nők mellett a férfiak nagyon szélsőséges és kidolgozatlan karakterek, akiket alig mutat be az írónő. A negatív karakterek emelkednek ki közülük leginkább, aki pedig jó, kedves, türelmes a nőkkel, az már-már túlzottan tökéletes. Ezáltal a kapcsolatok is elég szélsőségesek. Számomra Meggie és Ralph kapcsolata nem valóságos szerelmi kapcsolat. Bár egy életen át szeretik egymást, tíz, tizenöt évente találkoznak egymással, így mindig megmaradnak az ismerkedés, összeszokás fázisánál. Mindketten azt látják a másikban, amit látni szeretnének. Meggie felnőtt életében nem tölt annyi időt Ralph-fal, hogy ismerje vagy értse őt. Mindig megmarad gyermekkori első szerelemnek. Ralph pedig eszmeként tekint rá, és közben nem hajlandó ugyanarra az áldozatra, mint amit a másiktól elvár. És amikor bekopogtat a valóság, nem is felelhetnek meg az álomképnek, és mindketten benyújtják a számlát a sérelmekért, és gyötrik egymást. Számomra ezért nem volt annyira valóságos ez a kapcsolat, mert nincs olyan ember, aki ekkora csalódás után is álmokat kerget ahelyett, hogy találna valakit, aki érdemes a szeretetére.

A család egyéni problémáin kívül nagyon jól leírja az írónő a korra jellemző társadalmi problémákat is: a nők alávetettségét, a gazdasági válság hatását a hétköznapi életre, az egyház hatalomvágyát, a háború okait és következményeit, a vatikáni politikát, az emberek viaskodását a hittel.

A könyvet feldobja, hogy Új-Zélandon, majd Ausztráliában játszódik, az 1900-as évek elejétől kezdve. Bemutatja ezt a csodálatos, vad, olykor kegyetlen vidéket, és azt milyen létformát kíván meg ez a vidék az ott lakóktól. Ausztrália nem csak egy kontinens, hanem egy külön világ, egy sajátos életmód. Valós problémákon van a fő hangsúly, a túlélésen, élet-halál kérdés lesz olyasmiből is, amiről nem is gondolnánk. Az embereket családon belül erős összetartásra sarkallja, szavak helyett a cselekedeteik beszélnek. Az egyéniségüket fegyelmezetté, erőssé, makaccsá, büszkévé formálja.

Ott a nagyvároson fogalmuk sincs, hogyan él az emberiség másik fele, amelyik nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy becézze az állatokat, mintha gyerekek volnának. Más itt az élet. Itt nem talál embert, asszonyt vagy gyereket, akit, ha segítségre szorul, magára hagynának. Azok meg, ott a városon, akik agyonbecézik az ölebeiket, ügyet se vetnek rá, ha egy ember kiált segítségért. Fee föltekintett. - Paddynek igaza van - mondta. Mindannyian lebecsüljük, amiből sok van. Itt kint a juhokat, ott az embereket.

Ma már teljesen mást jelent nekem a könyv, mint mikor fiatalon először elolvastam, másként tekintek a családi és romantikus kapcsolatokra, de így is mindig szolgál valamilyen tanulsággal, mert fontos kérdésekkel foglalkozik a szappanopera álarc mögött.

By BubuMaczkó 2015. november 1.

A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, itt igényelhető