Fabio Stassi: Charlie utolsó tánca

2016.10.21

Mindig jusson idő nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje. Olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve. Dolgozni, mert ez a siker ára. Játszani, mert ez az örök ifjúság titka. Szeretet adni mert ez gyógyítja az embert, azt is, aki adja, és azt is, aki kapja. Egy pillanatnyi mosoly, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet. (Charlie Chaplin)

Fabio Stassi könyve tökéletesen kelti életre Chaplin mondatait, és a szellemiségét. Bár a történet valóságos alapokra épülő fikció, teljesen hitelesnek éreztem, hogy Ő maga írta ezeket a sorokat. Emlékeztetett az érzésekre, amiket a filmje láttán éreztem: keserédes nevetés, ábrándozás, csodálkozás lett úrrá rajtam, miközben együttérzésre tanított. Nosztalgikus érzést keltett bennem egy olyan kor után, amiben soha nem élhettem. Egy kor, ami a maga módján ugyanolyan tökéletlen volt, mint a mai, de az emberek jobban bíztak egymásban, megbecsülték a kitartó munkát és a jó szándékot. Amikor a filmkészítés még maga volt a csoda, akár azért jött létre, hogy fájó sebeket gyógyítson be, vagy kedves emlékeket őrizzen meg.

Mialatt a fény megtette a vetítőgép és a terem végében kifeszített fehér vászon közti távolságot. Nekem az az idő, az utazás volt a mozi.

Ez a világ teremthette meg a Csavargót, aki saját magán keresztül megmutatja, milyen az emberek valódi természete. Ezzel nevettet és ríkat is meg egyszerre. Az örök nyughatatlan, akinek elég, ha friss levegőn lehet, és jóllakhat. Minduntalan továbbáll, de közben sokat lát, mindent megért. Mindig kész megújulni, és elfogadni, bármit is kapjon, és mindegy hányszor bukik el, újra és újra feláll. Nem is tudja, mennyi mindent ad azoknak, akikkel összehozza a sors. De túl alacsony, hogy akárkinek meghajoljon, és lázad. Nem csak magáért, hanem minden hasonló sorsúért. A feje tetejére állítja a világot, és többre tartja a szeretetet és a megértést bárminél.

Ő maga Chaplin.

Mert a trükk mindig ugyanaz: úgy intézni, hogy valami balul üssön ki, és a világ fejtetőre állítva jelenjen meg. A komikum mechanizmusa felforgató mechanizmus. Ha egy óriás minden erejét latba veti, hogy kinyisson egy ajtót és sehogy sem sikerül neki, de rögtön utána ugyanaz az ajtó könnyedén megnyílik egy macska, egy kisgyerek, egy csavargó vagy egy reszketeg öregember előtt, önkéntelenül is nevetünk. Mert pontosan az ellentéte történik annak, ami a való életben történne. A komikum egy bukfenc, egy ember, aki feltápászkodik egy esés után, vagy egy másik, aki botladozik, de sosem esik el. A komikum balkezes, mint én, Christopher. Kineveti a gazdagokat, a helyükre teszi a dolgokat, megtorolja az igazságtalanságot.

Az útja talán nem volt dicsfénnyel övezett, de nagylelkűséggel, emberséggel, kedvességgel és nyitottsággal kövezte ki. Ezen öröm volt vele együtt végigsétálni, különösen a mai cinikus világban. Bármennyi elfoglaltságban kereste is önmagát, mindvégig őszinte maradt a félelmeivel, szomorúságával kapcsolatban, így bárki közel érezheti magához őt, aki mindig megmaradt egynek közülünk. Ő volt a csavargó, a bohóc, a nyomdász, a gyertyaöntő, a bokszoló, a költő, a zenész, a rendező, és a színész, aki mindig készen áll az újabb kalandra és az újabb szerepekre. Bármennyire is halogatta a halált, hogy több időt nyerjen, kijátszotta, mert már rég halhatatlanná lett.

By BubuMaczkó 2016. október 21.

A könyv a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető