J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája

2016.08.16

Bathben egy vén boszorkánynak pedig volt egy olyan könyve, amit nem lehetett letenni! Aki beleolvasott, annak utána a könyvvel az orra alatt kellett járkálnia, és fél kézzel kellett csinálnia mindent.

Ehhez a boszorkányhoz hasonlóan én sem tudom letenni a Harry Potter sorozatot. Ahogyan haladok előre a történetben, egyre inkább meg kell tanulnom fél kézzel csinálni minden mást. A második kötetnek már érezhetően komolyabb a hangvétele az elsőnél, a mese mellé félelmetesebb ellenségek, már-már horrorisztikus elemek vegyültek, ezzel fokozatosan egyre nyomasztóbbá téve a cselekményt. Szerencsére ezt a hatást remek humorral, kisebb-nagyobb csodákkal ellensúlyozza Rowling, elég csak Lockhart "professzorra", a mandragórákra vagy az elvadult repülő autóra gondolni.

Nem csak új szereplők tűnnek fel, hanem jobban megismerjük az eddigieket is. Dursley-ék félelmével egyenes arányban nőtt a kegyetlenségük, és a Weasley családdal összehasonlítva még rosszabb színben tűnnek fel. Az Odúban jó látni Harry-t egy szerető közegben is, ahol hagyják kibontakozni, és sokmindenre megtanítják. Jobban megismerhetjük a mágikus hétköznapokat egy varázslócsalád házában, de Ginny példáján keresztül azt is láthatjuk, milyen elveszettnek érezheti magát egy gyerek, akire nem jut annyi figyelem a nagy családban. Ezzel együtt nem lehet nem szeretni a kedves összevisszaságot, ami Weasley-éket olyan jól jellemzi. Harry a sok jó mellett a hírnév visszásságait is megismeri, és utoléri egy kisebb identitásválság is, ami nem is csoda, hiszen még alig tudta meg, hogy ki is ő, és hova tartozik. A titkok kamrájának kinyitása, és a napló felbukkanása csak erősíti a félelmeit, bizonytalanságát. Ebben nagy része van Tom Denemnek is, aki kilép az arctalanságból, és megmutatja, már fiatalon is mennyire számító, és kegyetlen volt, és mégis mennyi hasonlóság van közte és Harry között.

Számomra Tom Denemen kívül a leglényegesebb új karakter Dobby. Először nagyon fura kis szerzet, aki hamar válik idegesítővé. Egészen addig, amíg rá nem jövünk, mit miért is csinál. Érdekes, hogy egy több évszázadon át rabszolgaként élő varázslényt elkezd foglalkoztatni a szabadság gondolata. Bár Dobby neveltetése teljesen ellene szól, ő mégis a jóságot a hűség felé helyezi, gondolkodik és a szívére hallgat ahelyett, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen. Minden büntetést vállal, hogy megmentsen egy számára idegen embert. A szememben ő a kötet legnagyobb hőse.

Ahogyan Dobby példáján is látszik, minden szépsége ellenére megmutatkozik, hogy a varázslóvilágban is visszaköszönnek saját világunk problémái. Ott sem lehet elkerülni a diszkriminációt, korrupciót, plágiumot, anyagi problémákat, társadalmi egyenlőtlenségeket, az igazágszolgáltatás hiányosságait. Az első könyv után a sötét varázslatok gyakorlói, helyszínei is testet öltenek. Harry-ben is realizálódik, hogy ezek nem tűntek el, csak háttérbe húzodtak, és még mindig fenyegetést jelentenek. Fontos figyelmeztetés, hogy hiába minden varázserő, nem lehet megbízni bárkiben, különösen, ha nem látható az illető. Ha mégis, nem árt egy főnix közelsége és a színtiszta hűség.

By BubuMaczkó 2016. augusztus 16.

A könyv az Animus Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető