J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

2016.08.21

Tárjátok fel elmétek kapuját, és tekintsetek a látható világon túlra!

Ez a könyv az előzőekkel ellentétben Voldemort helyett inkább azokra fókuszál, akikre hatással volt a tevékenysége. Harry szülei és a kortársaik kerülnek előtérbe, leginkább a barátság, a hűség és az idő témáit boncolgatva. Rowlingnál nem minden fekete vagy fehér, így mondjuk Harry édesapjáról vagy az ő barátairól sem fest mindig hízelgő képet. Minden jó tulajdonságuk ellenére az arrogancia és a vakmerőség is jellemzi a Tekergőket, amit könnyen összetévesztenek a bátorsággal. A düh mellett ezek a tulajdonságok a kamaszodó Harry-ben is kezdenek megjelenni.

Ezen az időszakon sajnos nem vezethet végig semmiféle mágikus térkép vagy iránytű. Szerencsére több markáns példakép is betoppan az életébe. Már érezhetően hiányzott valaki, aki összeköti Harryt a szüleivel, akihez igazán tartozhat. Sirius, Lupin és Piton történetét megismerve láthatja, mindenkit érhetnek sérelmek, csak az a kérdés, ki hogyan dolgozza fel azokat. Őrizgetve őket, keserű emberré válhat, akit elvakít a düh, vagy megpróbálhatja mindig kihozni az adott helyzetből a legtöbbet, vagy energiáit mások megsegítésére fordíthatja. Amikor pedig félreteszi a dühét, rájöhet, hogy túl gyorsan ítélt, vagy akár váratlan kincsre is bukkanhat.

A könyvben érezhető a növekvő feszültség, ami felkészít a boldog békeidők, és a gyerekkor végére. A minisztérium befolyása egyértelműen gyenge kezekben van, az igazságszolgáltatás hézagosabb Ron dolgozatainál, az eddig háttérben mozgó sötét erők kezdenek elszabadulni. A három jóbarát kapcsolatát bicegóc módjára könnyebb lépre csalni, mint azt szeretnék. Nem csak Harry, de Hermione is eléri képességei határát és azt is látják, még Dumbledore hatalma is véges, a jövő pedig a látó szemmel egyetemben ködös és bonyolult.

A varázsvilág egyik nagy visszásságára is fény derül: a pálcája révén mindenkinél van fegyver, ami több veszélyes és félreérthető helyzetet eredményezhet. Ehhez képest gyorsan, és sokszor nem túl racionálisan születnek ítéletek, amik életreszóló következményekkel járnak. Ezt egy szemfüles csaló könnyedén ki tudja játszani. Ehhez még hozzájárul a sok előítélet, ami miatt egyes emberek / lények nagyon könnyen gyanússá, kirekesztetté válnak. Emiatt is fontos, hogy még az iskola biztonságos falai között megtanulják a diákok, hogyan kontollálják erejüket, és az indulataikat is.

Harry harmadik évét a Roxfortban mintha csak az önismeret és önfegyelem gyakorlására fejlesztették volna ki. A mumusokkal, dementorokkal együtt a szülei szellemisége is felbukkan. A mumus bár mulatságosnak tűnik, elgondolkodtat mindenkit. Elsőre könnyűnek tűnik meghatározni, mitől félünk a legjobban, pedig ez nem egyszerű. Még nehezebb kitalálni, hogyan tehetnénk nevetségessé, különösen ha egy eseménytől vagy kevéssé megfogható fogalomról van szó. A dementoroknál félelmetesebbet el sem tudnék képzelni, hiszen a saját lelkünk börtönéből hogyan is szabadulhatnánk? Az ellenük alkalmazott patrónus pedig egy gyönyörű (bár szintén nem könnyű) megoldás a reménytelenség, félelem ellen. Szerencsére mi is ehetünk egy kis csokoládét, lehet egy édes kiscicánk, és ott vannak a legszebb emlékeink.

- Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok a haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban?

By BubuMaczkó 2016. augusztus 21.

A könyv az Animus Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető