Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

2016.07.19

Bennem már csak az a homály dereng,

Mely alkony után sápad nyugaton

S amelyet lassan, feketén beleng

Az éj, a fél-halál, a nyugalom.

Bennem már csak az a kis láng lidérclik,

Mely ifjúsága hamván haldokol,

Mint ravatalon, amelyen kivégzik:

Amiből kelt, vissza abba omol.

Ezt látva, csak erősödik szerelmed,

Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy

(William Shakespeare - Szabó Lőrinc)

Ezt a könyvet már korábban kinéztem magamnak, de sajnos már sehol nem volt kapható. De most - hála a film megjelenésének - újra kiadták, és a könyvhéten meg tudtam venni. Bár egy kellemes, nyári, romantikus könyvnek tűnt, sokkal nagyobb mélységek, valóságosabb karakterek jellemzik, mint ahogyan azt a műfajban megszoktam. Semmi szirup, nincs cukormáz, csak az élet, úgy ahogy van: megoldandó problémákkal, hullámhegyekkel-, és völgyekkel, konfliktusokkal, szeretettel. Valami, amiért megéri küzdeni.

Adott két ember, akikben látszólag nem sok közös van azon kívül, hogy egy városban élnek: különböző körülmények között nevelkedtek, más társadalmi osztályban élnek. Az anyagi helyzetük, családjuk, munkájuk is egyértelműen más irányba viszi az életüket. Mert mi is lehetne a közös egy arisztokrata, művelt, vakmerő férfiban és egy introvertált, munkásosztálybeli lányban, akitől az egész családja függ?

A válasz a szabadság. Más szinten, de mindkettejüknek korlátozottak a lehetőségeik. Amíg Will nem rendelkezik a teste feletti kontrollal és a döntés szabad jogával, Louisa-t a felelőssége, és kötelességei korlátozzák. Amint megismeri, és megszereti Willt, az együtt töltött idejük is egyre fogy. Will, aki mindig nagy kanállal falta az életet, kihasznált minden adódó lehetőséget, egész életére tolószékbe kényszerült, és véget akar vetni az életének. Lou feladata pedig, hogy ezt megakadályozza. Az együtt töltött idő alatt nem csak megszeretik egymást, hanem át is értékelik az életüket.

Nekem ezen a ponton volt a legkevésbé szimpatikus Will, mert miközben arra tanítja Lou-t, hogy hozza ki az életéből a maximumot, higgye el, hogy megérdemli a jót, és élvezze az utazást, ő maga nem fogadja meg a saját tanácsát. Az ember dühös, miközben érti, mit érezhet. Mert nagyon is érzékletes képet kapunk arról, milyen is a valóságban egy tolószékes élete. Az, hogy nem tud mozogni, és ki van szolgáltatva, még a legkevesebb a betegség tünetei, következményei és szövődményei mellett. És akkor még ott van az emberek zsigeri reakciója, ami - bár legtöbbször nem rosszindulat eredménye - egy pillanatra sem hagyja, hogy elfelejtse a tolószékét, vagy a problémákat, amiket a környezetének okoz.

Louisa értékes, de egyszerű életével könnyű azonosulni, de felmerül a kérdés: azért élünk így, mert így akartuk, vagy mert nem volt merszünk máshoz? Nemes dolog a családunk életét szebbé és könnyebbé tenni, de nem lenne ugyanilyen nemes, ha ők is megtennék ugyanezt értünk? Nagyon sok mindent elmond a lány környezetéről, hogy Will az első, aki megkérdezi tőle, milyen jövőt szeretne. Természetesnek veszik az ő áldozatait, miközben élete legnagyobb megrázkódtatásait nemhogy nem könnyítik meg, észre sem veszik. Nagyon tetszett, ahogyan Will és Lou megadták azt a figyelmet és törődést egymásnak, amire a másiknak szüksége volt. Akkor is, ha ez volt a legnehezebb döntés. Ez a legszebb ajándék. Meg persze egy sárga-fekete csíkos harisnya...

U.i.: Csak én látom úgy, hogy a Louisa Clark a Lois Lane és a Clark Kent nevekből jöhetett össze?

By BubuMaczkó 2016. július 19.

A könyv a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető

További bejegyzések:

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett további extra tartalmakkal is találkozhatsz!