Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...

2015.04.26

Az orvostudomány rohamos fejlődése sokszor elgondolkodtat: Hol ér véget az emberségünk, és hol kezdődik, mikor már istent játszunk? A természet semmit sem alakít ki véletlenül. Mennyire állhat hatalmunkban megmásítani azt, amit kialakított? Hiszen mindig egyensúlyra törekszik, és pont mi vagyunk, akik ezt felborították. Ez a könyv kicsit továbbvitte ezeket a gondolatokat, és egy lány történetének keretén belül bemutatta az esetleges következményeket.

Alapjában véve azt mondanám, ez egy érzékenyen megírt, átgondolt, memoár stílusú disztópia. Kathy meséli el az ő, Tommy és Ruth történetét, mely egy furcsa intézetben, Hailshamben kezdődik. A külvilágtól teljesen elzárva élnek a gyerekek, akik nem szokványos dolgokat tanulnak nevelőiktől: szituációkat próbálnak a külvilági életből, művészetről, irodalomról tanulnak, és nekik maguknak is alkotniuk kell, hogy az a megtiszteltetés érhesse őket, hogy megveszik alkotásaikat. Közben igen nagy gondot fordítanak egészségük megőrzésére. A sok furcsaságnak pedig igen megrázó oka van: Az intézet növendékei azzal a céllal "készültek", hogy kikerülvén a világba először ápolók, gondozók, majd donorok legyenek. Amellett, hogy ez a sorsuk, még rá kell jöjjenek, az emberek félelemmel, sajnálattal gondolnak rájuk, de jobb szeretnének nem is tudni a létezésükről.

Különös volt megfigyelni, hogy egy ennyire zárt világban, nagyrészt tudatlanul hagyott, gyermeki közösségben hogyan alakulnak ki a saját babonák, szokások. Az erőviszonyok is folyamatosan változtak, a kapcsolatok komolyodtak a három főszereplő között.

Érdekes volt látni, hogy ugyanarra a tényre, miszerint rövid, és fájdalmas élet vár rájuk, hogyan válaszolnak. Fel sem merült a menekülés gondolata. Szerintem azért, mert fokozatosan tudatták velük, mi lesz velük, így könnyebben fogadták el (Mint a béka és a forralt víz esete). És bár felnőttként nem voltak bezárva, a saját félelmeikkel emeltek falat köréjük. A végén maguk is elhitték talán, hogy ők mások, és nem érdemelnek jobbat. Egyénileg is máshogy, bár ösztönösen reagáltak: amíg egyikük halogatta, ameddig csak tudta az elkerülhetetlent, a másikuk önzésbe csapott át, hogy saját életébe minél több öröm kerülhessen, a harmadik pedig, miközben hősiesen helyt állt, reménykedve kereste a megoldást az utolsó percig.

Csakhogy zord, könyörtelen világ ez. És láttam egy kislányt, amint lehunyt szemmel magához szorítja a régi, barátságos világot, amelyről a szíve mélyén tudja, hogy nem maradhat fenn, mégis kapaszkodik belé, és könyörög, hogy soha ne engedje el.

A könyv legfontosabb mondanivalója, hogy ne engedjük el az emberségünket, egymást, és az élet szeretetét semmilyen körülmények között!

By BubuMaczko 2015. április 26.

A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető