Lucy Maud Montgomery: Anne sorozat

2015.07.18

Gyermekként jól tanultam, bár általában elkéstem az órámról, mert a szünetben - tanáraim legnagyobb rémületére - az ablakban üldögélve ábrándoztam. Iskola után pedig felkerestem a barátaim, és együtt mindenféle kalandokra indultunk a természetbe, ami körülvett minket. És ahogy az lenni szokott, bajba is kerültem nem is egyszer. Apró-cseprő gondjaim olyan nagynak, hatalmasnak tűntek, olyan nagy hévvel éltem át örömöt, bánatot. Ha akkor olvastam volna ezt a sorozatot, valószínűleg Anne lett volna a legnagyobb kebelbarát, akit csak egy könyvtől kaphatok.

Lucy Maud Montgomery írásai egyedülállóak. A történeteit leginkább a szépség, a béke és a jóság járják át. Akár egy kutat, kertet, szobát, vagy a tengert írja le, az életre kel, és magunk előtt látjuk teljes valójában. A gyermekek és az állatok lelki világát éleslátással, humorral és bájjal tudja visszaadni. Látszik, nem felejtette el, milyen volt felnőni. Karaktereit élettel, egyéniséggel, mélységgel tölti meg a legutolsó mellékszereplőig.

Anne Shirley egy kedves, bájos karakter: mindenből igyekszik a legtöbbet, legjobbat kihozni; nem csak nézi, de igazán látja is az őt körülvevő világot; mindenkiben a jót (és a rokonlelket) keresi; segíti, gondozza a rászorulókat; becsüli és szereti az életet. A történet elején Anne az árvaházból egy idős testvérpárhoz kerül, akik a farmjukra segítséget szeretnének egy árva fiú részéről. Ám egy félreértés következtében őt küldik hozzájuk. Matthew és Marilla hamar megszeretik a cserfes és őszinte kislányt, így úgy döntenek, maradhat. Anne álmai így valóra válnak, Avonlea lesz az otthona, ahol "oly tág tere nyílik a képzeletnek". Nyolc könyvön keresztül kísérhetjük végig életét születésétől egészen addig, amíg a legkisebb gyermeke fel nem nő. Anne a szemünk láttára fejlődik, változik, ahogyan a kapcsolatai is. És amíg ezt az utat bejárja, csak tanulhatunk tőle.

Hibákról:

- Marilla, észrevette már, hogy mégis van reménysugár? Kétszer egymás után sohasem követem el ugyanazt a hibát.

- Nem nagy vigasz, ha mindig szolgálsz újabbakkal.

- Dehogynem, hát nem érti, Marilla? A hibáknál is biztos van egy felső határ, és ha egyszer a hibák végére érek, többet egyet sem fogok elkövetni! Ebből mégiscsak bátorságot meríthetek.

Amikor eljöttem az akadémiáról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam háborítatlanul. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb. A kanyaroknak is megvan a maguk varázsa, Marilla. Még csak sejteni sem lehet, mi vár ránk utána: mennyi zöld ragyogás, vagy lágy, leveleken átszűrődő napfény és árnyék vetődik rá, milyen új tájakon, új szépségeken vezet át, milyen újabb kanyarok, hegyek és völgyek várnak rám.

Kebelbarátokról:

Emlékszel arra az estére, amikor megismerkedtünk, és örök barátságot "esküdtünk" a kertetekben? Azt az "esküt" meg is tartottuk, azt hiszem... soha nem esett köztünk egy hangos szó sem, de még csak össze sem zördültünk soha. Sosem felejtem el azt a borzongató érzést, ami elfogott, amikor megmondtad, hogy szeretsz. Egész gyermekkorom magányosan, szeretetre éhesen telt el. Csak most kezdek rájönni, milyen magányos, szeretet után sóvárgó lehetett a szívem. Senki sem törődött velem, senkinek sem voltam fontos. (...) És aztán találkoztam veled. Te nem is tudod, mit jelentett nekem a barátságod. Itt és most szeretném megköszönni, drágám, azt a szívből jövő, forró szeretetet, amit mindig is kaptam tőled.

Szerelemről:

Végül is talán a romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a ráhulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy bimbóból kipattan a rózsa.

Boldogságról:

A legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik.

Tizenhat évesek vagyunk, boldogságunkban a királlyal se cserélnénk, meg aztán több-kevesebb képzelettel is meg vagyunk áldva. Nézzétek csak a tengert, lányok: csupa ezüst csillogás és zátony és képzeletbeli látomás. Semmivel sem élveznénk jobban ezt a szépséget, ha dollármillióink lennének vagy ha gyémántokkal lennénk teleaggatva.

Azokról, akik már csak bennünk élnek tovább:

Amikor Matthew még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyűlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk.

Attól fogva, hogy az első kankalinok kidugták a fejecskéjüket, Anne egyetlen héten sem mulasztotta volna el, hogy kilátogasson Matthew sírjához. Avonlea-ben - Marilla kivételével - már jószerével mindenki megfeledkezett a félénk, szótlan és jelentéktelen Matthew Cuthbertről, csak Anne szívében nem halványult el az emléke. Amíg él, nem felejti el a kedves idős embert, akitől először kapta meg azt a szeretetet és megértést, amire egész kietlen gyermekkorában vágyott.

Nehézségekről:

Könnyű a sok szívbéli nyomorúságról olvasni és azt képzelni, hogy az ember mindezt hősiesen elviseli, de ha magunknak kell átélni, az már nem olyan kellemes.

Célokról:

Milyen jó, ha az embert becsvágyak fűtik! Még szerencse, hogy nekem annyi van. És az egészben az a legjobb, hogy soha nem fogyok ki belőlük! Amint elérem az egyik célt, már ott ragyog előttem a másik. Ettől olyan érdekes az élet.

Én szebbé varázsolnám az életet - mondta Anne álmodozva. - Tudom, hogy nincs nemesebb törekvés, mint tudást nyújtani, de én mégsem igazán erre vágyom...inkább azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat... Több örömöt vagy boldog gondolatot szeretnék az életükbe lopni, amelyben nem lenne részük, ha nem születtem volna meg.

Anne-t a szívembe zártam, és egy rokonlélekkel gazdagabban zártam be a könyveket. Nagyon élveztem ezt az utazást, csak sajnálom, hogy olyan hamar vége lett.

By BubuMaczko 2015. július 18.

A sorozat köteteit a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg, itt megrendelhetőek