Nicholas Evans: A suttogó

2016.03.14

Gyerekkoromban mindig volt kutya és macska a háznál. Édesapám komoly figyelmet szentelt a nevelésüknek. Őt figyelve alakultak ki bennem a suttogóéhoz hasonló elvek az állattartásban. Nem hiszek az erőszakos nevelésben, inkább abban, hogy már az állat megvétele előtt elkezdődik a folyamat. Fel kell mérni, mit tudok adni az adott állatnak, és mit várok el tőle. Megfelelő fajtát kell választani, aki habitusban illik a gazdájához és vica versa. Amikor pedig megvan a kiszemelt állat, nem szabad elfelejteni, hogy ő nem egy játék, nem rabszolga, hanem érző lény, saját személyiséggel, ősi ösztönökkel. És mindig jó indokkal cselekszik, csak nem minden esetben értjük az okot. Szeretem a lehetőségekhez mérten szabadjára engedni őket, megfigyelni, milyen egyéniségek, mit szeretnek, mivel tudok hatni rájuk. És végül hagyom, ők válasszák meg, velem akarnak-e épp lenni. Ha a kötődés kialakul, úgyis szívesen választják a társaságot, de mindenkinek jobb, hogy van választásuk. Jó volt egy könyvben megfogalmazva viszontlátni ezeket az elveket, különösen azért, mert a mindennapokban elég sok ellenpéldát látok.

A történet alapja egy lovasbaleset. Két kislány kora reggel lovagolni indul, eltéved, és a járatlan úton egy kamion útjába kerülnek, aki nem tud már lefékezni. Egyikük a lovával együtt meghal, a másik lány, Grace és lova, Zarándok súlyos veszteségek árán, de életben marad. Grace édesanyja egy úgynevezett suttogóhoz, Tom Bookerhez viszi őket a gyógyulás reményében.

Bár a vadász később barátságot színlelve kezdett közeledni a lóhoz, szövetségük mindig is törékeny marad, mivel az állatok szívében túlságosan mélyen gyökerezik az ember által elültetett félelem. Attól a kőkorszak homályába vesző pillanattól kezdve, amikor először került kötőfék a lóra, mindig akadtak olyan emberek, akik mindezt megértették. Képesek voltak arra, hogy belelássanak az állat lelkébe, és begyógyítsák az ott talált sebeket... Mivel ezek az emberek a zavarodott lovak felmeresztett fülébe sugdostak, elnevezték őket suttogóknak.

Nagyon szépen és valóságosan lett felépítve a gyógyulás folyamata., legyen szó Grace és Zarándok testi-lelki rehabilitációjáról, a közös trauma feldolgozásáról, vagy a családon belül bekövetkezett változásokról. Lépésenként haladva, egyszerre csak az adott feladatra koncentrálva, kemény munka és elszántság árán. És mindennek a központjában ott állt Tom, finoman vezetve át a többieket a célig.

Evans elhagyta a megszokott nemi sztereotípiákat Tom és Annie esetében. Tom érzékeny, türelmes, gyengéd. Ezekkel a tulajdonságokkal ritkán ruháznak fel egy férfit. Tomnak mégis ezek a leglényegesebb tulajdonságai, amik az egyik legférfiasabb karakterré teszik, akiről olvastam. Annie pedig határozott, kemény és hideg, ami szintén nem a megszokott egy nő ábrázolásában. Miután megértettem, milyen hatások érték, láttam, hogy mindent feláldoz a lányáért, nagyon megszerettem őt.

Újszerű és összetett az író stílusa. Legyen szó egy helyszín megfestéséről vagy a legrövidebb ideig látott mellékszereplőről, minden megtelt élettel, mert mindennek volt saját története, személyisége. Így ugyanazt a dolgot körbejárta minden lényeges szempontból, teljesen érthetővé és összetetté téve a történetet, és a szereplőket is. Semmi sem maradt fekete vagy fehér, csak különböző élőlények kavalkádja, akik az adott helyzetben teljesen érthetően viselkedtek, és hatottak egymásra.

Nagyon-nagyon fontos, hogy megértsétek ezt. Ami megadásnak tűnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünk olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.

By BubuMaczkó 2016. március 14.

A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, itt igényelhető

További bejegyzések:

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett további extra tartalmakkal is találkozhatsz!