Noel Streatfeild: Balettcipők

2015.12.10

Sajnos az elmúlt időszakban nem egy könyvben csalódtam, szinte el is vették a kedvem az olvasástól. Pedig csak előre kellett volna vennem a Balettcipőket. Nem csak az olvasáshoz hozta meg a kedvem, hanem a karácsonyhoz is, bár nem is arról szól. Karácsony alatt én nem a tömeges vásárlást, a nagy felhajtást értem vagy az ezek mögött megbúvó üresség érzését. Hanem a kedvességet, jóságot, odafigyelést egymásra. Ahol az elsődleges ajándék az egymásnak adott idő és meghittség.

Ilyen szellemben élnek együtt a Fossil lányok és a róluk gondoskodó kis közösség. Az egész történet egy tudóssal kezdődik, aki először fosszíliákkal tér mindig haza utazásairól, majd egy baleset következtében elveszíti egyik lábát. A munkában nem állítja ez meg, legfeljebb lelassítja. Majd kövületek helyett két évente egy-egy kisbabával állít be unokahúgához, és a nevelőnőjéhez, majd pár évre eltűnik... Mivel anyagilag a hóbortos nagybácsitól függenek, aki nem is biztos, hogy valaha visszatér, az őket nevelők beíratják a lányokat a színi akadémiára, hogy felnőtt életükben gondoskodhassanak magukról. Nagyon tetszett az, ahogyan felkészítették a lányokat arra, ami várhat rájuk önálló nőként, és előadóként: anyagi bizonytalanság, a siker és a kudarc hullámzása, kemény munka. A tanulás, próbák és gyakorlás közben pedig nem árt észrevenni és értékelni az élet egyszerű (és olcsó) szépségeit, amit egy piknik, egy új ruha, egy váratlan kirándulás vagy az énekszó jelenthet az ablak alatt.

Édesapám mondta egyszer, a gyereknek kötelessége segíteni a szüleinek, ám a szülőknek kötelességük gondoskodni magukról, hogy a lehető legkisebb mértékben szoruljanak segítségre. Ebben a könyvben is ez a tanítás köszönt vissza. Amikor már pénzt keresnek a gyerekek színészként, táncosként, a nevelőik ragaszkodnak ahhoz, hogy jó részét félretegyék, hogy később megkezdhessék az önálló életüket. Bár a pénzt be kell osszák, sőt egy ponton nagyon is rá vannak szorulva, nem kérnek a gyerekektől. Viszont ők szívesen segítenek nekik kérés nélkül is, amiben csak tudnak. Igazi sorsközösség alakul ki, mindenki kiveszi a részét a saját életkorához és képességeihez mérten a nehézségekből és éppúgy hoz áldozatot a többiekért, mint saját magáért. Így mindenki megkaphatja, amire igazán szüksége van. A szereplők elég különböző egyéniségek, valóságosak. Mindegyiküknek más az erőssége, gyengesége, de őszintén támogatják egymást legyen szó akár a pozitívumok erősítéséről, akár a negatívumok leküzdéséről. Az értékrend, amit a lányok kapnak a legjobb ajándék, amit egy gyerek kaphat útravalónak, mikor elhagyja a családi fészket.

By BubuMaczkó 2015. december 10.

A könyv a Manó Könyvek gondozásában jelent meg, itt igényelhető

További bejegyzések:

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett további extra tartalmakkal is találkozhatsz!