Páholy: Jövőre, Veled, Itt! Budapesti Operettszínház - Raktárszínház

2016.01.01

Bernard Slade keserédes darabjából 1978-ban film készült, Ellen Burstyn és Alan Alda főszereplésével. A Madách Kamarában játszott Scütz Ila és Sztankay István féle prózai darab színháztörténeti klasszikussá vált mára. Majd elkészült a musical változat, amit Magyarországon szintén a Madách színházban Udvaros Dorottya és Hirtling István játszott. Az ebből a darabból készült kazettát meghallgatva fedeztem fel az előadást, és természetesen a filmet is megnéztem. Az Operettszínház 2008-ban tűzte műsorára a darabot kisszínpadán, a Raktárszínházban, Somogyi Szilárd rendezésében, amit már többször is volt szerencsém megnézni.

A történet egy elég szokatlan házasságtörésről szól. Egy férfi és egy nő minden évben ugyanabban a hotelben töltenek egy hétvégét. Míg Doris lelki gyakorlatra jár (és az anyósa születésnapját kerüli el), addig George élete első ügyfelének a könyvelését jön intézni. A Raktárszínház kis színpada Túri Erzsébetnek köszönhetően egy letisztult hotelszobává változik, ahová mi, nézők bepillantást nyerhetünk. Erre a kis helyre szűkül a világ, mintha csak egy kulcslyukon át lesnénk be életük egy-egy kiragadott szeletébe. A darab ettől intim hangulatú lesz, és meglehetősen szubjektív. Így könnyebb ítélkezni a házasságaik felett, és megérteni azt, hogy egy viszony nem mindig csak viszony.

De azt is látjuk, elméletileg házasságaik szerető kapcsolatra alapulnak, jól működnek, gyakorlatilag mindkettejüknek hiányzik valami. Nem lehet biztosan tudni mi az, csak azt, hogy a nagy család mellett magányosnak érzik magukat. Ezért az első alkalom után elhatározzák, minden évben ellopnak egy hétvégét maguknak és egymásnak. Miközben folyamatosan változik a világ, komolyodnak, küzdenek a lelkiismeretükkel, igazán megismerik, megértik és megszeretik egymást. Már nem lehet tudni, ki kit csal meg. Vagy hogy kihez is kéne hűségesnek lenniük.

A kérdés, melyik életük/énjük a valódi? Ez valós kapcsolat? Ami megmarad a kezdeti fázisnál, ahol még önmaguk lehetnek. Ahol nincsen politika, számlák, gyerekek, hétköznapok. Újra és újra rá kell hangolódniuk a másikra, meg kell ismerniük egymást. Ezek ellenére mégis hihető, hogy egy mély kapcsolat alakul ki közöttük, amiben támogatják, tisztelik és megértik a másikat. Világossá válik, hogy szívükben nem csak három napot töltenek együtt. És bármily könnyed afférnak tűnik is, a valóság egyre erősebben lesz jelen a darabban, ami egyre komolyabbá válik, miközben végig megőrzi a báját. És bármilyen morbid, egymásban tartják a lelket, hogy a házasságaik próbatételeihez legyen erejük. Mindketten megmentik a másik házasságát.

Doris Janza Kata előadásában nagy utat jár be. Ebben a szerepben egyszerűen imádnivaló! A világra rácsodálkozó, gyermekien nyitott Doris egyszerre naiv és gyakorlatias, ártatlan és bűnös, szomorú és vidám fiatal lányból a szemünk láttára válik érett, magabiztos, sikeres nővé. De nyomot hagy rajta a lelkiismeretfurdalás, a családja iránti elkötelezettség, és persze George. Mellette találja meg önmagában is a jót, az erőt. Az elején még könnyed karakter egyre komolyabbá válik, de végig ott csillog a pajkos kíváncsiság, ami miatt első látásra megszeretjük. Nehéz is nem szeretni valakit, aki semmit sem csinál fél gőzzel, és mindig őszintén kimutatja az érzéseit.

Ebben George az ellentéte: félénk, zárkózott, és a maga kis világában él. Ő inkább elméleti ember, aki elemzi az őt körülvevő világot, és nagyon óvatosan közelít mindenhez. Amíg Doris érett nőként bizonytalanodik el a külsejét, vállalkozását, házasságát illetően, addig George már az elején neurotikusnak tűnik, önbizalomhiánnyal küzd, bizonytalan. Az évek folyamán megtanulja kezelni élete tragédiáit, fokozatosan ellazul, megtalálja önmagát. Egy végtelenül kedves ember, aki képes saját korlátain felülemelkedni, és megadni a partnerének azt az érzelmi biztonságot, amire szüksége van. Szabó P. Szilveszter előadásában tetszett jobban ez a szerepkör, ő finomabban, érzékenyebben formálta George-ot. A drámai részeknél számomra Bereczki Zoltán alakítása túl hisztérikus volt. Mindkét esetben imádtam a humort, ami a két előadásban teljesen más lett, más hangsúlyt kapott. Aminek nagyon örülök, hogy elmaradt a korábbi villantás, és az azt kísérő zavart lányos kuncogás. A több évtizedes közös munka Janza Kata és Szabó P. Szilveszter között meghozza a gyümölcsét. Ez azonban az elején nem látszik, nagyon kedves, hogy mennyire rácsodálkoznak egymásra, és hogyan ismerik meg egymást. A végén pedig, mikor már összeszokott Doris és George még nagyobb a kontraszt.

A megértésükhöz, elfogadásukhoz segít a Takarítónő szerepe, aki az állandóságot képviseli, és ugyanúgy megfigyelőként van jelen, mint a nézők. Először cinikusan, elítélően áll hozzá az egész helyzethez, mint bárki, aki távolról lát egy ilyen kapcsolatot. Az évek során azonban megismeri és megszereti ezt a párt. Míg az elején ugratja őket a végén már segít és szurkol nekik. Bármilyen kis szerep is legyen ez, Felföldi Anikó által megtelik élettel, és felejthetetlenné válik.

A Velich Rita-féle jelmezek és Bakó Gábor koreográfiája sokat segít, hogy érzékeljük a fontos események lenyomatát a karakterek életében, és az idő múlását felettük, anélkül, hogy erőltetetten hatnának.

Az előadás csak úgy pezseg a remekül megírt dialógusoktól, a könnyed tánctól és igazán bensőséges hangulatú lesz a zongora kísérettől és a kis nézőtértől, ahol mindenki egyszerre érezheti magát páholyban és az első sorban.

Valahányszor látlak,mindig új vagy és más,

Mint tündéri varázslat,el nem múló vallomás!

Mert ahányszor érintesz, megborzongok, mint rég

Mint mikor a múltam messzi jövő volt még!

És lám, annyi év után a csókoddal ma is meglepsz

És úgy érzem, nincs volt, csak lesz.

Mert ahányszor ölellek,

Úgy hiszem, ismerlek,

És ennél több, míg élek, nem vár rám!

De Rád nézek és újra Beléd szeretek, Drágám!

By BubuMaczkó 2016. január 1.