Páholy: Vámpírok bálja     Magyar színház

2015.11.29

A vámpírok világa mostanában különösen izgatja a nagyközönség fantáziáját. Rám az Interjú a vámpírral című film tett mély benyomást. Egyszer láttam a filmet sajnos túl fiatalon, de van, amit nem tudtam elfelejteni belőle. Évekkel később is rémálmom volt tőle. Ezek után igyekeztem magam minél távolabb tartani az ilyen élményektől. Ismerőseim hozták szóba az Alkonyat sorozatot, és megnéztük az első filmet, amit közepes vígjátéknak tudok értékelni a Swarovski támogatásával. De ha mást nem is, annyit adott a film, hogy már nem féltem annyira ettől a világtól. Kedvesem, aki hallgatta a darab zenéjét, rábeszélt, nézzük meg és nagyon jól tettem, hogy elmentem vele a darabra. Azóta ha eltelik egy év úgy, hogy nem kaptam meghívást a bálba, komoly hiányérzetem támad.

A színház előterébe lépve már el is kezdődik a hangulat alapozása a gótikus stílusú csillárokkal, fotelekkel. A vörös és a fekete dominanciája pedig nyilvánvalóvá teszi, jó helyen járunk. Bár első alkalommal csak végigrohantunk ezen, mert elkéstünk. Mulatságos emlék, hogy a cipőmet is elhagytam a bálba menet, bár sejtettem, hogy ennél sokkal több közöm nem lesz Hamupipőkéhez azon az estén. Ahogy beléptünk, már kezdődött is a zene, így az ajtó melletti pótszékre kerültünk.

A Jim Steinmannak köszönhető zene első perctől kezdve foglyul ejtett, és többé nem engedett el. A menüettől a rockon keresztül az operáig elég széles palettán mozog műfaját tekintve, de olyan dallamos, és a Miklós Tibor féle magyar szöveg is könnyen megjegyezhető, napokig a fejemben járt. Néhány dalt biztosan mindenki felismer: a "Total Eclipse of the Heart" a darab zenéjének az alapja. Ennél a színműnél egyik dalnál sem érezni, hogy felvezet egy következőt, vagy az időt tölti ki két díszletváltás közt, szerves részét képezi mind a nagy egésznek.

Ami mégis első perctől magával ragadott, az a díszlet és a jelmezek. Életemben először fordult elő, hogy a darab végén addig nem nyugodtam, míg meg nem tudtam, kinek köszönhetőek. A megoldás Kentaur, akinek azóta is felismerem a munkáját. Mindig élettel tölti meg a megjelenített helyszíneket, a legapróbb részleteket is tökélyre fejleszti, miközben az adott darab érzelmeit is kifejezésre juttatja. Közben a technikai megoldások egyszerűek, elegánsok. Minden alkalommal fel lehet fedezni valami újabb kelléket, ami korábban nem tűnt fel. A zene, a koreográfia és a jelmezek összessége ad egy lendületes forgatagot, amitől távol maradni lehetetlen.

Ami különlegessé teszi a darabot az a profizmus. Legyen szó bármelyik énekesről, táncosról, mindenki a maximumot nyújtja. Hangilag bármelyik énekes megállná a helyét bárhol a világban, a táncosok minden mozdulatától elámultam. Látszik, hogy a művészek nem a nevüknek, hanem a tehetségüknek köszönhetik a helyüket a színpadon. Mikor megnéztem a nyilvános főpróbát meglepett, hogy még azok a színészek, akik már évek óta játszák a darabot, mennyit gyakoroltak, tanultak. A végeredményben látszik is, hogy szívvel-lélekkel csinálja mindenki. És azokat, akik a honlapot nézve csak nevek voltak, lehetetlen volt elfelejteni, miután láttam a játékukat.

Egyházi Géza volt, aki először belépett az ajtón, ami mellett ültem, és a szívbajt hozta rám, ahogy felénk tekintett. Persze, a jelmeze sem segített megőrizni a nyugalmamat. De az első ijedtség sehol sem volt már, mire meghallottam a hangját, ami operába illő és rengeteg érzelmet közvetít. A megjelenése méltóságot, hatalmat tükröz, mégis részvétet ébreszt a magánya. Sarah, az ártatlan, kitörni vágyó lány szerepében Andrádi Zsanettet és Török Annát volt szerencsém látni. Mindketten bájosak, gyönyörűek és elképesztő a hangjuk. Hozzám valamiért mégis Anna alakítása állt közelebb, ártatlanabb, naivabb az ő Sarah-ja. Mihálka Gyuri a kedvenc Alfrédom. A szinte már komikusan félénk Alfred az ő megformálásában egy idealista álmodozó, akit lehetetlen nem szeretni. Héger Tiborral láttam még a darabot, ő is hiteles ifjú hősszerelmesként, de az ő Alfrédjának gyávasága komikusabb. Chagalt igen sokszínűen formálja meg Pavletits Béla. Szoknyapecér, lányos apuka, haszonleső fogadós, sunyi és hedonista vámpír. Meglepődtem, milyen fiatal színészt választottak a szerepre, bár logikus figyelembe véve az átalakulást, amin átesik a darab folyamán. Szintén ez a helyzet Jegercsik Csabával és a professzor szerepével. Az Einstein-maszk alatt könnyen megbújik egy fiatalember, az biztos. Bár a mozgását nehéz lehet eljátszani, egyszer sem esik ki a materialista, célorientált Nobel-díjra éhező tudós szerepköréből. Sári Évi zseniálisan mutatja be Magda, a szolgálólány fejlődését a magányos, szeretetéhes lánytól a vágyait megélő ragadozóig. Pirgel Dávid pedig a tökéletes Herbert. Igazi primadonna, lágy hangja tökéletesen szemben áll ellentmondást nem tűrő személyiségével.

A darab tökéletes elegye a drámának és a fekete humornak. Bár könnyednek látszik, az üzenete nagyon is komoly tükröt tart a mai társadalom elé. Ahol mindig arra vágyunk, ami nem lehet a miénk. Ahol mindegy, kin taposunk át a sikerért, hatalomért. Ahol a szeretetet eldobjuk a kalandért. Közben tudjuk, hogy egy nap megkapjuk érte a számlát, de ez nem érdekes, amíg szívhatjuk egymás vérét.

By BubuMaczkó 2015. november 29.