Rain Arlender: Az élet esszenciája

2017.05.19

Az élet esszenciája egy skót család regénye, akik egy tradícionális whiskey lepárlót vezetnek, különösebb szakmai sikerek nélkül. Ám egyszer - egy szerencsésen végződő fiaskó miatt - elnyerik az év whisky-je díjat. Az elismerésnek köszönhetően és a színvonal fenntartása érdekében új eljárást kell bevezetniük. Ettől akár zavarba is jöhetnének, de ők inkább belevetik magukat a munkába. Hivatalosan a merész újítások és a családi összetartás ereje adja a Rattray Whiskey különleges zamatát. Nem hivatalosan pedig megmarad a nagy kérdés: mi a különleges összetevő, és pontosan hogyan állítják elő ipari mennyiségben? A történetet keretét két ilyen véletlen "fejlesztés" adja, miközben a család minden egyes tagját megismerhetjük. 

Születése pillanatában Estella Rattray a tizedik leggazdagabb csecsemő volt Skóciában. Azt pedig, hogy az ő gyermeke majdan benne legyen az első háromban, mindössze hatesztendős korában intézte el a családjának.

Különlegességük, hogy mindannyian csodálatosan furcsa egyéniségek, és kilógnak a sorból (már ha lenne ebben a családban olyan). De a sok furcsaság tökéletesen összeillik, és egy kerek egésszé áll össze. A családi kapcsolatokat éles szemmel és kellő öniróniával kezelte Rain Arlender, legyen szó szülőkről, testvérekről, házastársakról vagy akár anyósokról. A sziporkázó anekdóták és a való életből nagyon is ismerős vonások rajzolják meg ezt az egyéni családi albumot. A képsorok nézegetése közben kendőzetlen, hétköznapi problémákat, és szokatlan, ám frappáns megoldásokat látunk. 

A regény érdekessége, hogy a különböző helyzetek abszurditásán nevetünk, és mondogatjuk, hogy a nagybetűs élet nem tudna ilyen forgatókönyvet írni, miközben pontosan tudjuk, hogy márpedig az élet olykor nagyon is morbid tud lenni. A fanyar, csípős humornak köszönhetően még a legmocskosabb családi szennyesen és a legnagyobb prosztóságon is szívből, könnyezve röhögünk. Ahogy Carrie Fisher mondta, ha az élet nem vicces, akkor csak igaz lenne, és ez elfogadhatatlan. A Rattray család élete azonban fergetegesen vicces, a legnagyobb poén pedig mind közül az, hogy az ő történeteiket olvassuk, miközben a magunkén hahotázunk úgy, hogy a hasunk is belefájdul.

Estére Marion megelégelte, hogy egész nap a búbánatos fejét kellett néznie, és bevitte egy kocsmába, ahol azt mondta Patricknek, hogy ha búsulni akar, ám tegye, de akkor már fejlessze tökélyre, mert a búsulás az nem egy szomorú arc, egy lebiggyesztett száj - nem. A búsulás, az sokkal több ennél. És ha Patrick meg akar tanulni úgy istenigazából nekibúsulni, és a világot szar helynek érezni (önmagát meg egy darab szarnak benne), akkor a legjobb helyre jött, mert itt, Magyarországon ennek évszázados hagyományai vannak.

Az íróról, vagy írónőről nem sokat tudni, de abban biztos vagyok, hogy minimum huzamosabb időt töltött Magyarországon, különben nem tudta volna ennyire lényeglátóan megragadni a magyarság mibenlétét. Ugyanolyan zseniálisan le tudta írni a habitusunkat, mint az élet bukfenceit vagy az emberi kapcsolatok alapvető természetét. A szókimondó és komikus stílust apró írói kikacsintásokkal fűszerezte, az alapból kifordított történetet pedig nem várt meglepetésekkel vitte újabb és újabb irányba. Ez egy olyan regényt eredményezett, ami mindig velem maradt, elég volt csak rá gondolnom, és már mosolyogtam is. Receptre kéne osztogatni depresszió ellen a kötetet!

By BubuMaczkó 2017. május 19.

A kötet a Syllabux Könyvkiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető