Suzanne Collins: A kiválasztott

2016.04.10

Véget ért a Nagy Mészárlás, és elkezdődött a forradalom a Kapitólium ellen. Katniss, Beetee, és Finnick az eddig leromboltnak hitt tizenharmadik körzetbe került. Peetát és Johannát pedig foglyul ejtették és a fővárosba szállították. A tizenkettedik körzetet elpusztították. Katniss nem tudja feldolgozni ezt az új helyzetet és teljesen összeomlik, pedig a körzet elnökjelöltje, Alma Coin és a Mészárlás játékmestere, Plutarch Heavensbee számítanak rá, mint jelképre (=engedelmes bábura) a háborús propagandában és ezen keresztül a körzetek összefogásában, a forradalom előrelendítéséban.

A médiaháború nagy hangsúlyt kap, de emellett azt is láthatjuk, milyen messze áll ez a komédia a valóságtól, és mennyiféle célt szolgálhat egyetlen propagandafilm is. De mindegyiknek szüksége van egy arcra, egy hangra, ami felkelti a figyelmet, empátiát ébreszt, és akár egy csata kimenetelét is megváltoztathatja. Ebben a harcban mindkét fél elköveti azt a hibát, hogy lebecsüli és nem óvja ezt a hangot: Coin Katnisst, Snow Peetát. Felhasználják, hogy egymásért bármit megtennének, míg meg nem törnek mindketten. Ha valaki nem bennfentes, nem figyel a jelekre, könnyen politikai tévutakra keveredhet. Ez persze nem újdonság, mindig is így ment, de a mai világban sokkal gyorsabban és a sokkal több emberhez el lehet juttatni minden üzenetet.

Coin elnök és a tizenharmadik körzet bemutatása komoly erkölcsi kérdéseket feszeget. Hiszen a tizenharmadik körzet megfenyegette a kapitóliumot, így maradtak életben. Az lett volna a helyes, ha minden körzetre kiterjesztették volna az alkut, és nem nézik végig a viadalokat, az éhezést, és Panem pusztulását. Segíteni is akkor kezdtek, mikor emberre volt szükségük. Ahogyan a foglyokat is csak akkor menekítik ki, mikor látják, hogy nélkülük nehezebben boldogulnak. Így nem marad kérdés, a forradalomból kinek származik haszna, és ki az, aki csak gyalog marad a nagy játékban.

Az első két könyv után most éreztem először, hogy az egyes szám első személyben írt történetnek milyen hátránya lehet. Csak azokat a cselekményeket ismerjük, amik közvetlen hatással vannak Katniss-re, a kiváltó okokat, a háttérben zajló eseményeket nem. A forradalom, a kapitólium távoli dolgoknak tűnnek, pedig ettől függ Panem és a szereplők további sorsa. Kíváncsi lettem volna egy ugyanilyen írásmódra, még két szereplő bevonásával. Míg Peeta bemutathatta volna, mi zajlik a fővárosban, ott mit sugároz a média, hogyan reagálnak ugyanazokra a dolgokra, addig Gale-en keresztül végigkísérhettük volna a forradalom fontosabb hadműveleteit, eszközeit. Mert Katnissnek vannak jó tulajdonságai, de nem jó emberismerő, sokszor bosszantóan naiv, nem ismer tekintélyt és indulatos. Így a történet lényeges elemei sajnos kiesnek a fókuszpontból.

Túlzottan előtérbe kerül a szerelmi háromszög, amit többször egyáltalán nem alkalmas időben és helyen vesznek elő. Más kérdés, hogy szerintem Gale az első könyvben egyértelműen barátként lett bemutatva. És lehet, hogy ő Katniss múltja, de Peeta a jelene. Lehet, hogy hasonlóak és értik egymást Gale-lel, de az a fajta kötelék nem alakult ki köztük, ami a viadal miatt Peetával jön létre: rábízzák az életüket is egymásra. A viadalt csak az értheti, aki átélte. Ez összeköti Peetával és elválasztja Gale-től. Másrészt egy kapcsolat nem működik hosszútávon, ahol mindkét fél lobbanékony és a fontos kérdésekben csak vitáznak. Katnissnek nyugalomra van szüksége, a természet közelségére, nem a háborúra egy katona oldalán. És mikor lenyugszik, akkor már az érzéseit is tisztán látja.

Azt viszont nem lehet elmondani, hogy a karakterek elrugaszkodnának a valóságtól. Mint Katniss példája is mutatja, nem tökéletesek, követnek el hibákat. Mert egyáltalán nincsenek felkészülve a szerepre, amit rájuk osztottak, ezért olykor nem is jók benne, és nagy részük teljesen összeomlik a felelősség súlya alatt. Ők nem az uralkodó elit, nem nyertesei a forradalomnak, csak a túlélői, akik próbálják összerakni saját roncsaikat.

Nagyon tetszett, hogy a végére Katniss kinőtt a lázadó, indulatos bábu szerepéből, és felismerte, ki az igazi ellenség. Megértette, hogy a gyűlölet, amit jelenbeli vezető kivált, nem tehet vakká a jövőbeni vezetővel szemben. Beletanult a politikába. Coin pedig óvatlan volt és az ötletével, hogy tartsanak megint viadalt, kimutatta a foga fehérét. Szerintem Katniss nem véletlenül egyezett bele: ezzel a döntéssel megtévesztette Coint, elhitette vele, hogy mellette áll. A saját eszközével győzte le. Snow pedig így is, úgy is meghalt volna. Ezzel a megoldással végre nem olyan ember került a hatalom közelébe, aki újra lezüllesztette volna az egész országot. Katniss megmentette Panemet egy újabb diktátortól, és megbosszulhatta a testvérét. Így, ha a teljesen nem is gyógyulhat meg, tiszta lelkiismerettel építheti a saját és a következő generáció jövőjét.

By BubuMaczkó 2016. április 10.

A könyv az Agave Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető

További bejegyzések:

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett további extra tartalmakkal is találkozhatsz!