Szabó Magda: Abigél

2015.01.21

Először 14 évesen olvastam el az Abigélt, és egy életre szóló élmény lett. A rózsaszín borító megtévesztő lehet, de nem egy szirupos lányregényt takar. A régi mondás, mi szerint ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet, az Abigélre több értelemben is igaz. A könyv legnagyobb tanulságaként is ezt mondanám: Azért mert valaki "csak" egy diáklány, nem jelenti, hogy ne fordíthatna emberek életén. Azért mert valaki szentimentális, elmélkedő, és előnytelen a külseje, lehet, hogy ő az igazi hős. Egy csinos hadnagy állhat a rossz oldalon, és használhat embertelen eszközöket. Egy életvidám, merész asszony leplezhet elviselhetetlen fájdalmat. De sajnos az emberek szeretnek címkét aggatni egymásra, és ennél tovább nem látni.

A főszereplő, Gina nagyon nagy utat jár be. A történet elején egy elkényeztetett kislány, aki éli a kis életét: otthona békés, szeretetteli; iskolájában barátok veszik körül; szabadidejében mulatságokba, színházba jár; és már egy udvarlót is magáénak tudhat. De mi történik, ha mindez egy olyan jövőre készíti fel, ami nem létezik többé?

Mondanám, hogy fokozatosan nő fel, de ez sajnos nem mindenkinek adatik meg, Ginának sem. Először kiszakítják a megszokott, szabad életéből. Bentlakásos iskolába kerül, teljesen új, és számára rideg szabályok között kell megtanulnia élni. Azután kiközösítik a többiek az iskolában. Olykor nevelőit is elidegeníti magától. Mikor pedig azt gondolja, nem érheti nagyobb csapás, megtudja az igazat édesapja életéről, a háborúról, és olyan felelősség szakad a nyakába, amire nincsen felkészülve. És ez még csak a kezdet. Gina - bár súlyos hibákat követ el olykor - helytáll, és felnő. Megtanul együtt élni a teherrel, magánnyal, és vállalni a felelősséget nem csak saját döntéseiért. De ez az út nem csupa keserűség. Szeretet, barátság, tudás, és nevetés könnyíti. És persze Abigél...

- Nyolc éve tudom, hogy rejtőzik valaki a szobor mögött - mondta Zsuzsanna. - Három éve szolgáltam a Matulában, a tavaly érettségizett Sarkadi Gabi akkor volt elsős. Én ápoltam, mikor nagybeteg volt, én virrasztottam mellette éjszaka. Egy hajnalban felsírt, papírt kért és ceruzát, majd rákaparta a papírra: "Anyukám, anyukám!", és könyörgött, hogy dobjam be a szobor korsójába, mert Abigél elküldi neki az édesanyját. Semmi nem indokolta, hogy megriasszuk a szüleit, tudtuk az orvosnőtől, átvészeli. De olyan rosszul volt, olyan nyomorultul lázas, olyan nyugtalan! Bedobtam a céduláját a korsóba, bár igazán szégyelltem magam, erre úgy megnyugodott, hogy rögtön elaludt. Másnap estére beállított Sarkadiné: táviratot kapott Matula intézet aláírással, hogy azonnal jöjjön, mert a gyerek beteg.

Szerintem jó, hogy a főszereplő Ginával egy idősen olvastam, mert így még nem volt annyi tapasztalatom, hogy rájöjjek a titkok nyitjára, és Ginával együtt csodálkoztam rá a Matula világára, a tábornok indítékaira, Abigél kilétére. Ebben segít az is, hogy Gina szemszögéből olvasható a történetet, az övével együtt változott a megítélésem az iskoláról, Gina osztálytársairól. Együtt kezdtük megérteni, hogy a felnőttek világa nem olyan egyszerű, mint látszik, hogy mindenkinek megvan a maga motivációja, még ha nem is sejtjük, mi az. Sajnáltam is, ha Gina rosszat tett ellenük, vagy megbántott másokat. És vele együtt örültem a szeretetnek, ami körülvette őt.

Szívesen olvastam volna tovább a történtet, bár a lényeg benne van a könyvben.. Az élményből semmit sem vett el az, hogy előre lett vetítve, kivel mi fog történni, sőt. A történet pedig jól átgondolt, és kellően megtévesztően van tálalva. Megunhatatlan klasszikus!

By BubuMaczkó 2015. január 21.

A könyv a Móra Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető