Szabó Magda: Álarcosbál

2017.06.09

Az Álarcosbál képe csak akkor teljes, ha minden maszkot, minden szereplőt alaposan megnézünk: nem csak azt, milyen jelmezt öltenek, hanem azt is, ezek mögött milyen jellem bújik meg. Mindenkinél eljön a pillanat, mikor megmutatja magából az embert. Legyen szó a háború túlélőiről, az utánuk következő generációról vagy azokról, akik már nem lehetnek velük többé. A kötet végére pedig lehull minden álarc, felnyílik a szemünk és megértjük, mit is jelentett a háború idején és utána Budapesten túlélni. Erre valók a bálok a mesekönyv-télben: bárki lehet az ember, vagy talán jobban önmaga lehet, mint máskor.

Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.

Szabó Magda nagy szerelme Szobotka Tibor volt, aki Budapest ostroma alatt, 1944 decemberében elveszítette első feleségét és újszülött fiukat. Ez az ő történetük továbbgondolása: Krisztina édesanyja belehalt a szülésbe Budapest ostroma idején. Szabó Magda a saját külső jegyeivel ruházta fel az anyát, és a volt feleség szőke haját adta a nevelőanya jelöltnek. Így tisztelgett férje első családja előtt, és így próbálta felhívni a figyelmet a háború értelmetlen és fájdalmas veszteségeire. A veszteségre, és el nem múló gyászra, ami Krisztina életét meghatározza. A házukban nincs nevetés, zene, vendégek, még nagyobb beszélgetés sem. Nincs életük a szeretett lány, feleség, anya halála után. Ebbe a környezetbe érkezik valaki, aki rámutat, milyen szép is lehet az élet, ahol bárkire rátalálhat a szerelem és egy kislány új anyukát kaphat. Talán nevetni is újra megtanulhatnak. Talán újjászülethet a lelkük...

Menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami kolonc. A szeretet röpít. Ha valakit szeretek, annak szárnyakat kell adnom.

Megtanulják azt is, mit jelent igazán szeretni, milyen egy család tagjának lenni és kinek milyen felelőssége van a többi ember felé. Hogy közösen kell munkálkodni a háború után. Hogy közös felelősség helyrehozni a károkat, begyógyítani a sebeket. Úgy kell élni, hogy ne születhessenek újabb Krisztinák. Bár Éva néni módszerei tolakodóak tudnak lenni és olykor minimum megkérdőjelezhetőek, több ilyen jószándékú tanár kéne ma is. Aki nem csak a tananyagot veri a gyerekek fejébe, hanem példát mutat, és komolyan veszi őket. Aki érzi a felelősségét. Aki kimondja nekik, hogy a szüleiknek is ugyanúgy kell, hogy legyen élete, jövője mellettük. Hogy gondoljanak másokra is magukon kívül. Aki elmondja a szülőknek is, hogy mennyire fontos, milyen gyereket nevelnek.

Egyszer azt mondta: az ember annyi, amennyit másokért tesz, mindenkiért. Ez olyan szép, hogy sose fogom elfelejteni.

By BubuMaczko 2017. június 9.

A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, itt igényelhető