Témázom: Pozitív karakterek

2015.09.07

Múltkor megnéztem egy filmet, ami arról szólt, hogy egy lány és egy fiú beleszeret egymásba, de túl félénkek mindketten, és a fiú végül a lány legjobb barátnője mellett köt ki. Évekkel később, az esküvője előtt viszonyt kezd az előző lánnyal. A film több szempontból sem tetszett, de ami a leginkább zavart az egészben, az a pozitív szereplők hiánya. Addig húzták, nyúzták a forgatókönyvet, amíg a sértett felet nem tüntették fel még rosszabbnak, mint a főszereplőt. Mintha attól máris jobbak lennének az igazából gerinctelen jellemek, hogy van még rosszabb is. Nem beszélve a hibás üzenetről, amit ezzel közvetítettek.

Egy olyan regény, amiben nagyítóval sem találni senki szerethetőt (Átmeneti üresedés), nagyon is elgondolkodtató lehet az emberi lélek legsötétebb bugyrairól, vagy a társadalom legsúlyosabb problémáiról. Ez persze attól is függ, mit szeretnénk olvasni, milyen műfajt választunk. Ha szórakoztatás a cél, nem árt egy-egy pozitív szereplő.

Hogy kinek mit jelent a pozitív, azt viszont elég nehéz meghatározni. Az egyik ember könnyen azonosul egy nehéz sorsú, sokat próbált emberrel, addig az a másik szemében csak egy irritáló, folyton sírdogáló nyápic. Valaki a faragatlan, magányos hőst szereti, akinek a tettei beszélnek a szavak helyett, míg a másik csak egy érzéketlen bunkót lát. Az egyik könnyebben azonosul egy passzív karakterrel, amíg a másik a falat kaparja tőle. Az is befolyásolhat, milyen ember az olvasó, mik a tapasztalatai, illetve a könyvben leírt környezettől is. Lehet, nem imádnám ennyire Sherlock Holmest, ha a többiek nem néznének el neki ennyi mindent, és Watson nem lágyítana a bárdolatlanságain. Abba a világba tökéletesen illeszkedik, így viselkedése ott és akkor helyénvalónak tűnik.

A pozitív karakterekkel szeretünk azonosulni, hiszen mindenki reméli, ha szükség van rá, ő a hős lesz, és nem egy az ijedt tömegből. És szeretünk szorítani ezeknek a hősöknek. De szerintem egy könyvnek, filmnek vagy színdarabnak nem szükséges okvetlenül tökéletes szereplőket felvonultatnia. A túl tiszta jellem már gyanús számomra, és nem emberi: "Nem létezik múlt nélküli szent, ahogyan jövő nélküli bűnös sem"(Doktor House). Szívesebben olvasom magam is olyanokról, akiknek vannak hibáik és nagyon is esendőek, és akiket teljes valójukban nem feltétlenül viselnék el, mint Scarlett O'Hara vagy Perselus Piton. Megbocsátani a hibáikat, keresni bennük a jót viszont sokkal izgalmasabb. Ehhez persze egy érdekes és komplex személyiségre van szükség és nem elég annyi, hogy a másik sokkal rosszabb, ezért inkább neki szurkolok... Ha kellően elgondolkodtatnak, és empátiával állunk hozzájuk, őket is, sőt, a valójában negatív egyéniségeket lehet szeretni, ez ízlés kérdése. A való életben sem tökéletes senki, mindenkinek megvannak a hibái, ettől olyan izgalmas az élet. A valóság miatt ugyanolyan könnyű azonosulni az árnyaltabb jellemekkel, mint a reményeink miatt a tökéletessel.

By BubuMaczkó 2015. szeptember 7.