Valahol, messzi tájon, vadregényes, szép vidéken...

2015.07.10

Van egy kedves idézetem Albert Einsteintől, miszerint: "Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat." Én a második kategóriába tartozom, és szerintem mesék, varázslat, fantázia nélkül nem is lenne élet az élet. Vagy legalábbis üres és szomorú lenne.

Az első emlékeim a mesékről a valósággal kezdődtek. Esténként apa nem olvasott könyvből, vagy ültetett le a tévé elé, hanem a saját történeteit mesélte el. Hogyan próbált beszökni a lánykollégiumba, és zuhant egy üvegházba a tetőn át, hogyan szökött el a strandra a nővérei után. És bár a legtöbb történetet azért mondta el, mert rosszalkodtunk, és azt szerette volna, ha tanulunk az ő hibáiból, imádtam ezeket a meséket. Számomra a mesék amolyan útmutatók az élethez, valós erkölcsi alappal, fantáziadús, mesebeli elemekkel.

Később a rajzfilmek mellett apa diavetítései voltak igazi családi mesedélutánok, Öreg néne őzikéjével, Ali babával és a negyven rablóval, Két bors ökröcskével, Vukkal. Közben megvolt életem első moziélménye is: Micimackó, majd a Kis hableány. Otthon pedig Nils Holgersson, a Magyar népmesék, Kalánka néni, a Hupikék törpikék, Süsü, Tom és Jerry színesítették a palettát. Abba a generációba tartozom, akinek szegény Antall József nevéről az a gyermekkori trauma jut eszébe, mikor megszakították a családi mozidélutánt a Disney-vel, és soha többé nem folytatták...

Amikor még csak tanultam olvasni, kazettákon hallgattam meséket. A minden egér szereti a sajtot című rádiójátékra emlékszem, amit a "Fiú" hozott nekem, mikor beteg voltam, és együtt hallgattuk. Mást is hallgattam, de csak erre emlékszem. Hogy ez a fiú, a mandulám, vagy a mese miatt van, már nem fog kiderülni...

Mikor már tudtam olvasni, és világossá vált, hogy a kötelező olvasmányok nem nekem lettek kitalálva, anya adott a kezembe könyveket, melyek igazán nekem (és a koromnak) megfelelő könyvek voltak. Elsős koromban a Kisvakondra, Grimm és Andresen meséire, a Vidám mesékre, Gőgös Gúnár Gedeonra, és Csipikére emlékszem. A Sicc című könyv nevezetes szokásokat alkotott a családon belül. Megtanultunk belőle a testvéremmel eszperente nyelven és tevenyelven beszélni, és versenyeztünk, ki bír tovább kizárólag így beszélni. Tökélyre fejlesztettük, és csak a rokonság vetett véget neki, mert nem bírták követni. :) Azután jött a versmondó verseny, amit a Romhányi József féle Szamárfül versekkel meg is nyertem, és a nyereményem a Karcsi és a csokoládégyár című könyv volt, és már dobbantottam is az ifjúsági irodalomra: A két Lotti, Lassie hazatér, A kis herceg, Koldus és királyfi, A sehány éves kislány... Ezeket a könyveket olvasva ugyanaz a kislány leszek, aki az ablakban ülve azon álmodozott, mi minden lehet a szivárványon túl.

És soha, semmiért nem hagynám magam mögött azt a kislányt, és ezeket a mese élményeket. De persze, ahogy növök fel, már inkább leendő anyukaként látom, és szelektálom ezeket. Pont amiatt, hogy milyen értékeket is közvetítenek. Ugyanolyan hévvel ülök le egy új mese elé, mint rég, de mikor felállok tőlük, már kritikusabb tudok lenni. Van pár rajzfilm, ami hozza az elvárt színvonalat: Fel!, Aranyhaj, Jégvarázs. Ezek vannak per pillanat a toplista élén, és nehéz lesz letaszítani őket. Mivel folyamatosan változó világban élünk, ugyanúgy, ahogy a törvényeket, az erkölcsi mondanivalót sem árt szerintem leporolni. Ebben a világban szerintem nem előnyös azt közvetíteni, hogy a királylánynak elég, ha szép, a királyfinak pedig elég, ha erős és gazdag. A fent említett mesékben pont az tetszik, hogy idomulnak a mai világhoz. Nem vár Aranyhaj arra, hogy megmentsék, vagy megváltozzon az élete, hanem cselekszik. A Jégvarázsban pedig már el is hangzott a királyfi szájából, hogy milyen szürreális hozzámenni valakihez, akit nem is ismertünk meg igazán. A Fel! pedig megmutatja, milyen egy életen át szeretni valakit, és küzdeni a közös célokért.

Felnőttként a fantasy világában találtam meg ugyanazt a pluszt, amit a gyermekkori mesékben. Legyen az J. R. R. Tolkien, J. K. Rowling, Neil Gaiman, Lucy Maud Montgomery könyve, a valóságból jól esik kilépni, és ébren álmodni.

Többiek gondolatai erről a témáról: Pupilla, Miamona, Nima, Zenka, Andi,  Ilweran, Magnolia, Reea, tigi, Patrícia, Bea

By BubuMaczkó 2015. július 10.

További bejegyzések:

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett további extra tartalmakkal is találkozhatsz!