Victor Hugo: A nyomorultak

2016.10.14

Egy társadalom civilizáltságának mértékét a rabokon lehet lemérni. (Dosztojevszkij)

by Alice X. Zhang
by Alice X. Zhang

Az elmúlt három héten minden este leültem a Hugo papa karosszéke elé, és hallgattam. Egy ember megváltástörténetébe ágyazva mesélt a világról, amit pontosan olyannak látott, amilyen az ő életében volt, és arról is, milyen más lehetett volna ez az élet. Ami a legfontosabb, a kettő közötti szakadékba is bátran bele mert nézni, és forradalomból, barikádakból és emberi jószándékból hidat épített fölé. Kalandunk során elvezetett Waterloo-hoz, egy zárdába, meghitt kertekbe, fel a barikádra, le a párizsi börtönökbe és csatornákba. A szereplőkkel együtt süllyedtem félelmetes mélységekbe, hogy aztán fokonként másszak fel a legnagyobb emberi magasságig, közben örüljek minden sorsszerű találkozásnak, véletlennek, majd könnyes szemmel búcsút intsek nekik.

Elsősorban Jean Valjeannak szóltak a könnyeim, a volt fegyencnek, akit a rendszer termelt ki, amely cserben hagyta őt. Nem nehéz elképzelni, hogy egy kenyér ellopásáért tizenkilenc év kényszermunkára ítélt rab a szabadulásakor mennyi dühöt, keserűséget, bosszúvágyat érez. Azután rájött, hogy az igazi büntetés csak a börtön után következik: nem kap a keservesen megdologozott pénzért szállást, ételt, de munkát sem. Bárki azt tehet vele, amit akar, hiszen ő veszélyes elem, akit száműzni kell. Ebben a sötétségben találkozik a püspökkel, aki fényt visz az életébe: megmutatja, mire képes a jóság és a megbocsátás. A találkozásuk ereje sorsdöntő Jean Valjean életében. Innentől életét annak szenteli, hogy méltó legyen erre a jóindulatra. Mindig meg tud újulni, felül tud emelkedni, és minden cselekedete azt mutatja, a legnagyobb erény az empátia, és a helyes utat választja, akkor is, ha mindenét fel kell áldozza. Példát állít bármelyik kor emberének. Adakozó, figyelmes, különösen azok felé, akiket senki sem akar látni.

Így találkozik Fantine-nal, aki maga is egy botlás miatt egyre lejjebb csúszik. Ez a törékeny lélek lassan érzéketlenné válik, hogy túléljen, de van, amit nem tudnak megtörni benne. Annak ellenére, hogy őt senki nem szereti igazán a környezetében, ő tanítja meg Jean Valjeant szeretni. Ez a feltétlen anyai szeretet, amit a kislánya iránt érez, és a hála, amiért neki már nem kell nélkülöznie, kihat a regény további részére. Jean Valjean állhatatosan betartja a neki tett ígéretét, és közben apává válik.

Kettejük tökéletes ellenpontja Javert felügyelő, a törvény elszánt őre, aki sohasem kételkedett, vagy hibázott. Ő legalábbis így tudja. Igazi fekete-fehér ember, akinek a törvény a legfőbb hatalom, nincs mentség, vagy kibúvó ez alól senkinek. Jó rendőr, pontos, kötelességtudó, és senkivel sem olyan szigorú, mint saját magával, mégis hiányzik belőle a könyörület. Így sosem érti meg Jean Valjeant, csak, amikor már késő.

A karakterek kissé eltúlzottak, idealizáltak, de nem hiteltelenek. Hugo azt írja meg, milyennek kéne lennie az embereknek, és a társadalomnak, szembesítve azzal, amilyen valójában. Kiábrándultsága kézzel fogható, ahogyan az is, a megoldást kereste az emberek problémáira. Ezt a "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméiben találta meg. Az egyént tette volna előtérbe, és ennek megfelelő társadalmi felelősségvállalást, jogalkotást látott szükségesnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindig nézzünk lefelé, és segítsünk, akinek csak lehet. Nem tartom véletlennek az elkalandozást a kórházakba, börtönökbe, munkások, elkallódott gyerekek életébe. Felkeltette a figyelmet az egyház, a jogalkotók és a rendőrök hatalmára, és az élet-halál harcra ami a társadalom rétegei között folyt. Mai szemmel nézve látszik a változás, amikről ő is álmodott, de jobb, hogy nem tudta, milyen világot élünk még mindig. Mert a jóslatából kifelejtette, az ember még mindig a legnagyobb ragadozó, még ha a saját fajtájáról is van szó.

Világosság! Világosság! Minden a világosságból származik, és oda tér vissza. Polgártársak, nagy század a tizenkilencedik század, de a huszadik, az boldog lesz. Akkor már semmi sem hasonlít majd a régi történelemre, nem kell, úgy, mint ma, hódítástól, ellenséges betöréstől, bitorlástól, nemzetek fegyveres versengésétől tartani, a művelődés megszakadásaitól, amelyek királyok házasságán vagy zsarnok dinasztiákban történő születéseken múlnak; nem lesznek többé népeket felosztó kongresszusok, országfeldarabolások uralkodóházak összeomlása következtében, két szemben álló vallás nem fog egymásnak rontani, mint árnyéktestű kosok a végtelen hídján; nem kell többé félni éhínségtől, kizsákmányolástól, szegénységből fakadó prostitúciótól, munkanélküliség okozta nyomortól, vérpadtól, pallostól, csatáktól, és a véletlen zsiványkodásától az események erdejében. Szinte azt mondhatnók, nem is lesznek többé események. Az emberek boldogok lesznek. Az emberiség beteljesíti majd törvényét, miként a földgolyó a magáét; helyreáll az összhang a lélek és az égitest között. A lélek úgy fog keringeni az igazság körül, ahogyan bolygónk a fény körül.

By BubuMaczkó 2016. okóber 14.

A könyv a Lazi Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető