Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

2015.10.06

Amikor először olvastam a könyv címét, azt hittem, egy újabb buta ifjúsági, kutyás könyv, ami ráadásul Hachiko történetét, hírnevét szeretné meglovagolni. A fülszöveget elolvasva világossá vált, hogy ez egyáltalán nem ifjúsági könyv, és egy különleges kapcsolatról szól ember és kutya között. Gyönyörű, és szomorú, ahogyan a két sérült lélek egymásra talál, és gyógyítja egymást.

Azt tudjuk, hogy a kegyetlenség létezik. De azt nem, hogy egy ember gonoszságát hány másik jósága és munkája árán lehet akár csak megközelítőleg kompenzálni. De, ahogyan ez a példa is mutatja, nem lehetetlen.

A történet egy kölyökkutyával kezdődik, akit egy állomáon valaki a vonat sínekre kötve sorsára hagy. Az anatóliai juhász azonban szívós fajta, és túléli hátsó lába és farka elvesztését, és bekerül a "rendszerbe". Ennek a rendszernek a statisztikája pedig nem kecsegtet túl sok jóval, főleg egy olyan kutyafajtának, akit előszeretettel képeznek ki viadalokra, és a hírneve sajnos nem az igazi. Különösen az állapota miatt kétséges, hogy valaki meri vállalni érte a felelősséget. És itt jön képbe a sokat szidott mumus, az internet. Ami jó kezekben hozzájárulhat a csodákhoz. A megfelelő emberhez eljuthat a megfelelő kutya. Haatchi így megismerheti Owent, a Schwartz-Jampel szindrómás kisfiút, aki betegsége következtében bezárkózik, mert kívülállónak érzi magát. Haatchi pedig első találkozásuktól fogva a példaképe és barátja lesz. Owen nem csak arra jön rá, nincs egyedül, hanem arra is, hogy szinte bármilyen körülmények között lehet élni, ha igazán akarjuk. Haatchi megmenti Owent, de ez igaz visszafelé is, mert a kutya visszakapja a bizalmat, amit az emberekbe vetett, bármit tettek is vele. Az egész család élete példa mindannyiunknak összetartásból, az egymásért hozott áldozatokról és szeretetről. Megmutatják nekünk, hogy mennyi mindent adhatunk egymásnak, és van, amiért igenis érdemes élni és küzdeni. És az igaz történet előnye, hogy itt követhetjük tovább a sorsuk alakulását.

A könyv bár inspiráló, de nem volt mentes negatívumoktól. Az elején nagyon tetszett a zsurnaliszta stílus, ahogyan a dokumentálható tényekből kiindulva, mégis érzelmekkel megtöltve megismerhettük előbb Haatchi, majd a gazdái életét. Egy idő után azonban a címszereplők és történetük kikerültek a fókuszpontból, átadva a helyüket díjak, reklámok, és státuszszimbólumok áradatának, ami sajnos egyre felületesebbé tette a történetet. Sokkal többet szerettem volna olvasni a kisfiú és a kutya kapcsolatáról, a család hétköznapjairól, és nem a facebook események, ruhák leírásán keresztül kiszűrni a lényeget.

By BubuMaczko 2015. október 6.

A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető