William Somerset Maugham:   A festett fátyol

2017.03.16

Kitty Fane, a történet hősnője gyönyörű. Sajnos úgy nevelték, hogy ennél nem is kell, hogy több legyen ahhoz, hogy elérje felületes céljait. Nem tanították meg neki, milyen fontos, hogy gazdag belső világa legyen, és arra sem, hogy a szépség nem teszi őt többé másoknál. Mikor a szépsége fakulni kezd, és még mindig nem találta meg a megfelelő férjet, szülei egyértelművé teszik, hogy haszontalan teherré vált jelenléte a házukban. Így végső elkeseredésében hozzámegy az első kérőhöz, akit még csak nem is kedvel, pedig a lába nyomába sem érhet. Férje szívből szereti és a tenyerén hordozná, ha Kitty értékelné ezt. Ő szerelmet inkább lát a kósza kalandjában, férje rajongását magától értetődőnek tartja, és nem is sejti, mennyire emberére akadt mind a szeretője, mind a férje személyében.

A tökéletlenség szépsége az, amire nagyon jól rámutatott a könyv. A szereplők hibái mind szépek a maguk módján. Ezektől, és a diszfunkcionális kapcsolataiktól lesznek egyéniek, és az olvasó megtanulja ezt kedvelni bennük. Számomra Kitty nem annyira hős, mint intő példa, hogy arra figyeljek, amim van, és ami jó az életben, ahelyett hogy bedőlnék a látszatnak és álomképeket kergetnék. Ő egy jó példa arra is, hogy ha elveszettnek érzed magad, ne félj változtatni. Sosem késő megkeresni, hol is rontottad el, ünnepelni az életet, szeretni és elfogadni. Ezeket Kitty sem tanulja meg egészen a könyv végéig.

Fontos üzenete a könyvnek, hogy nagyon könnyű eltéveszteni szem elől, mi az igazán fontos. Kitty és családja rengeteg áldozatot hoznak hatalomért, szépségért, státuszért, és pénzért, aminek elérése nem is kielégítő számukra, a sok áldozat pedig átformálja őket, és a helyükre vagy újabb, szügségtelen célok lépnek, vagy üresség és frusztráltság. Ami a végén marad, az a pangó kirakat, tele dühös, túlkompenzáló emberekkel, akik nélkülözik a figyelmet, szeretetet. Nem csak, hogy nem kapnak, de nem is adnak, és fel sem ismerik, még az orruk előtt sem. Az éjszakában ott várna a család, az otthon, de ők inkább lepkék módjára kergetik a fényt, hogy aztán elégjenek benne. 

Egy felesleges sor sincs a könyvben és nagyon is valóságos. Érezhető azon is, hogy kíváncsivá tesz, nem csak az, hogy hogyan jutott Kitty és a családja idáig, hanem az is, mi következik utána és Kitty felébredt-e teljesen annyira, hogy jobbá tegye a saját és a körülötte élők életét. Akárhogyan is, de ő nyitott, őszinte, magába néz, és fejlődik. A szomorú, hogy ehhez először hibát hibára kell halmoznia, és teljesen összetöri azt az embert, aki megtanítja őt minderre. Az ő útjuk bár találkozott, sosem fonódott egybe, mert túl korán találkoztak ehhez, és nem ismerték meg egymást ahhoz, hogy együtt jussanak el a megértéshez, elfogadáshoz. Kitty pedig fájdalmas módon tanulja meg, hogy a látszat nem minden, és érdemes a dolgok mögé nézni, magunkat megismerni, kritizálni és ezáltal fejleszteni. Ha későn is, de ráébred, hogy a férjéhez hasonlóan szüleit, testvérét sem becsülte eléggé. Így újabb utazásra indul, hogy legalább velük rendezze a kapcsolatát.

By BubuMaczkó 2017. március 16.