Stephen King

11.22.63.

Stephen King az az irodalomnak, mint Alfréd Hitchcock a filmnek: a feszültségkeltés mestere. Kedveli a szokatlan helyzeteket, amikben megmutathatja az emberi lélek borzongató oldalát. Szereti megmutatni a színpadon a pisztolyt, ami tudjuk, el fog sülni, de addig is feszülten várakozhatunk. Rendkívül jól ért az atmoszféra teremtéshez, legyen szó egy fullasztó városról, vagy egy csillogó táncteremről. Lépésekkel az olvasó előtt jár, váltakoztatva különböző hatások elemeit, míg össze nem áll a kép. Szerintem a fenti szempontokat figyelembe véve a 11.22.63. az egyik legnagyszerűbb regénye: nem csak izgalmas thriller, rejtélyes sci-fi, hanem az emberi gyarlóságnak és a társadalom sebezhetőségének mély ábrázolása is. A főszereplő, Jake elvállal egy küldetést: visszautazik az időben, hogy megakadályozza John Fitzgerald Kennedy meggyilkolását, hogy ezzel is elejét vegye a vietnami háború, a faji zavargások elharapózását, valamint Martin Luther King és Robert Francis Kennedy megölését is, és várhatóan egy jobb világ köszöntsön rá, mikor visszatér a jelenbe.

King nagyon jól választotta meg fő témának a történet alapjául szolgáló Kennedy-gyilkosságot, hiszen kevés olyan eseményt találunk, ami ennyire megrázta a világot. Ráadásul a merénylet önmagában a történelem egyik legnagyobb kérdése, amire a mai napig nincsen pontos válasz. Az időutazás, a múlt megváltoztatása fontos témák, amik szintén ezernyi kérdést vetnek fel: Ha a legkisebb esemény is hozhat váratlanul nagy változást, mi történik, ha egy ilyen jelentős eseményt változtatunk meg? A túl korai közbelépés biztosan megváltoztat mindent? Büntethető valaki a még el nem követett bűnért? Meg lehet figyelni valakit anélkül, hogy nyomot hagynánk rajta? Ráadásul nehéz téma is, hiszen egy idő után a saját logikai bufenceken könnyű elhasalni. De nem a Mesternek.

Ezek mellett a kötet elgondolkodtat a szerteágazó, kiszámíthatatlan jövőről. Ezek a kérdések a hatvanas évek elején különösen fontosak, mikor az emberek nem lehettek abban biztosak, hogy valamelyik nagyhatalom elindítja-e az emberiség utolsó háborúját. Nem tudhatták, létezik-e egyáltalán a jövő. Persze, ma már mindenki tanult a hidegháborúról, a fontosabb eseményekről, de ezek csak számok. Addig, amíg valaki elénk nem tesz egy ilyen könyvet, nem érthetjük, mi zajlott le az emberekben, milyen lehetett átélni mindezt. Az általános hangulat mellett nagyon jól bemutatta, milyen is volt a hétköznapi élet akkoriban. Több volt a bizalom, a kedvesség, fontos volt a hit, finomabb volt az étel. De a társadalom végletesen megosztott és képmutató is volt, legyen szó faji, nemi, etnikai vagy politikai hovatartozásról. Ezekről is hajlamosak vagyunk elfeledkezni, de King nagyon érzékletesen szemlélteti az előnyök mellett a visszásságokat is, ahogyan az idillt is jó érzékkel párosítja a borzongató hangulattal.

Az elnökgyilkossággal kapcsolatban King bölcsen tette, hogy nem ment bele bonyolult kérdésekbe a különböző elméleteket illetően, nem kezdett politikai fejtegetésekbe, egyszerűen kiválasztotta a számára legszimpatikusabb változatot. Így a könyv rákoncentrált Lee Harvey Oswaldra, és arra a folyamatra, hogyan is válik valaki gyilkossá. Már korábban is látunk olyan szereplőket, akiknél elpattan egy-két húr, és ez nagyon jó kiindulópont ennek a témának a boncolgatására. Tetszett, hogy Oswald és családja nagyon is kézzel fogható, emberi, és nem egy mítikus szörnyeteg. Ez is teszi összetetté a küldetést, hiszen egy gyilkosságról van szó, ami a főhösünket mindenképpen traumatizálni fogja. Egy nőt akar özveggyé, két kislányt árvává tenni. Jake a saját kárán tanulja meg, hogy a jótett elnyeri méltó büntetését, hogy minden okkal történik, és bármit választ is, döntéseinek élete végéig viselnie kell a következményeit.

"Hasztalan már kérdenünk, csak frázisokból érthetünk.

E rossz világban így lakunk, mert innen immár nincs kiút.

Már elkövettük mind a bűnt, a szép erény mind megy nagyon,

És folyton átkot szór a szánk, de minden áldást visszavon.

A borzalom nem háborít, a szépre már nem gerjedünk,

A jón okulnunk túl kevés, a rossztevés csak vicc nekünk.

A sok csodából rég elég, a dolgaink közt nincs határ,

A kínhalálnak hangjait, a földi fül jól bírja már.

De nincs tovább a kérdezés, mert több esély nem lesz soha,

Az otthonunk e holt világ, mely önmagának gyilkosa." (Müller Péter "Sziámi")

By BubuMaczkó 2016. november 12.

EZT A KÖNYVET IDE KATTINTVA MOST MEGNYERHETED!