Út a könyv közepéig és nem tovább avagy a félbehagyott könyvek

Témázunk rovat

Tavaly beszélgettem egy ismerősömmel a fogadalmamról, miszerint egy év alatt elolvasok száz könyvet. Az ő reakciója az volt, hogy ekkora mennyiségnél az a probléma, hogy óhatatlanul is belefut az ember rossz könyvekbe is. Igaz, ami igaz idén egy ilyenbe már bele is futottam. Nem szeretem pazarolni az időmet, amit más könyvekkel is eltölthetnék, olyanokkal, akik szépen körülölelnek, így az ilyen kis semmirekellőket nem szoktam végigolvasni. Sőt, nem jutok el általában a feléig sem, és még csak nem is sajnálom. Nincsen mi lett volna, ha...

Igyekszem ezeket a könyveket is hasznossá tenni, így antikváriumban kötnek ki, az árukból pedig vehetek új könyvet, ami remélhetőleg sokkal jobb lesz. Elfoglalják méltó helyüket a könyvek nagy körforgásában. Persze az eladási szándék miatt sok élményből maradok ki, amit szívesen megtennék, mint például tábor tüzet csinálni belőlük, kivágni őket a csukott ablakon, táncolni rajtuk... E helyett maradok a kecsesebb, nőiesebb változatnál, és a képzeletem szárnyal, mi mindennel állhatnék bosszút ezeken a kis dögökön.

Van egy mondás, mi szerint a remény egyenes út a csalódáshoz. Azt hiszem, ez a kulcsa ennek a problémának. Ha megveszek egy könyvet, előtte utánanézek. Ha tetszik a fülszöveg, elolvasok róla néhány véleményt, vagy meghallgatok baráti ajánlásokat, esetleg megnézem a filmet, ami a könyv alapján készült. Így már bizonyos reményekkel vágok bele az olvasásba. A probléma legtöbbször akkor van, ha a könyv nem felel meg ezeknek az elvárásoknak.

Felnőttként már jóval ritkábban fordul elő, hogy belefutnék ilyenbe, de iskolásként szinte mindennapos volt. Azoknak, akik ismernek, furcsa lehet, de jóval kevesebb kötelező olvasmányt olvastam el, mint amennyit kihagytam. Az első ilyen élményem, ha jól emlékszem, az Egri csillagok volt, amin harmadjára is elaludtam. Így a Lassie hazatér-t tettem bele a könyvbe, megadva az élményt a külvilágnak, hogy elolvasom a kötelezőket. Az ötös felelet biztosította az alibit, és sokkal érdekesebb könyvet olvashattam. Az egyetemi évek alatt is szenvedtem a kötelezőkkel, mert "fogságban" nem tudok szárnyalni, ha nem érdekel igazán a könyv, nem tudok vele mit kezdeni.

Vannak könyvek, amiket azért újra megpróbálok, mint amilyen a Csokoládé volt. Az adott pillanatban nem volt hozzá megfelelő hangulatom, később azért elolvastam. Bár nem lett kedvenc... A halálsoron-t is biztosan el fogom olvasni. Nagyon érdekel a történet könyvben, és a könyvet ajándékba kaptam egy számomra kedves embertől. De mikor először elolvastam, annyira kiborultam a történet borzalmaitól, hogy ment a könyv a hűtőbe. A párizsi feleség-et bár végigolvastam, de annyira dühített az utolsó harmada, hogy csak azért olvastam, hátha a végére majd megnyugszom. Hát nem így lett...

Aztán vannak olyan könyvek, ahol hiába mondogatom magamnak, hogy még öt oldal, és hátha jobb lesz, egyszerűen nem megy. A Jane Austen könyvklub nagyon tetszett filmen, nem volt kérdés, hogy megveszem a könyvet is. De annyira közönséges volt a könyv stílusa, hogy nem bírtam. Az pluszban felháborított, hogy Jane Austen nevével adták el. Legutóbb Lynn Barber Egy lányról c. könyvében sikerült csalódnom. A belőle készült filmet nagyon szerettem, bár kiderült, hogy a könyvnek csak egy fejezetét dolgozza fel a film, és annak az egy résznek a tanulságait, lényegét a folytatás agyonvágja.

Annak mindenesetre örülök, hogy kevés ilyen rossz könyvélmény ért, és az olvasás megmaradt annak, ami boldoggá tesz.

Többiek gondolatai erről a témáról: Pupilla, Miamona, Nima, Zenka, Ilweran, Bea, Szee, Andi, tigi, JudyFFG, Nita, Heloise

By BubuMaczkó 2015. március 25.