Vég-tag 

Témázunk

A csapat ezúttal nem egy témát járt szabad asszociációs gyakorlatként körül, hanem irányított kérdések segítségével hozták létre a Vég-tag-et. Amiket megcélzott ez a kérdéssor, a sokkoló posztok, a kötelező olvasmányok, és végül a könnyfakasztó élmények.

1. Sokkoló posztok, amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat

Mik azok a "motívumok", jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?

Ami a külsőségeket illeti, én is elkövettem az elején pár olyan hibát, ami ma már zavar. Persze, az ember szereti azt gondolni, majd ő megmutatja, milyen újítás kell a blogszférának, de nem véletlen, ha nem terjed el valami. Ilyen a sötét háttéren a fehér írás, a cikornyás betűtípus, kicsi betűméret. Ezek esztétikusan nézhetnek ki, de hosszútávon fárasztják a szemet. 

Nekem nem tetszik a teljes káosz sem, ami a külalakot illeti. A túlzottan tarka, színes háttér eltereli a figyelmem, a jobbra-balra igazítás olyan rendezetlennek hat számomra. Pláne, ha a fejlécen hosszabb szöveg van az egyik oldalra igazítva. Nekem az tetszik, ami rendezett, egységes és átlátható képet mutat.

Ami a tartalmat illeti, találkoztam már olyan bejegyzéssel, ami arról szólt, hogy aznap miért nincs másik bejegyzés. Amikor az oldal már nem az adott témáról szól, hanem a folyamatos, kényszeres publikálásról, az idegesít. Az is ennek egy példája, mikor egy olvasmányélményhez nem tud mit mondani a blogger, ezért kifejti, miről szól az adott könyv. Rosszabb esetben leírja, ki a gyilkos. Ezen kívül nem szeretem, ha valaki "rizsáz", vagyis egy gondolatot fejteget bekezdéseken át. Vagy ha túl darabos, vázlatszerű a leírás: szavak egymás mellé-, alá téve, összefüggés nélkül.

A helytelen helyesírással ki lehet kergetni a világból. Persze emberek vagyunk, hibázunk, félregépelünk. De ha a bejegyzések tömve vannak ilyenekkel, és magyartalan szófordulatokkal, és még ne adj' Isten kevert nyelven is vannak megírva, biztos hogy többet a lábam nem teszem be az oldalra.

Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?

Nem feltétlenül mondanám, hogy egy bizonyos típust soha nem olvasok el. Attól függ, ki írja. Ha szeretek egy bloggert, elolvasom a beszerzésekről, megjelenésekről szóló bejegyzéseit is. Ezeket nem kedvelem amúgy annyira. A havi zárásoknak látom értelmét, de a hetinek nem igazán (és ebbe beletartoznak a "dolgok amiket hétfőn, csütörtökön szeretek" bejegyzések is). Túl kevés idő például egy könyvesblog életében. De egy utazós, vagy sminkes oldalnál már megint más a helyzet. Összességében azt mondanám, a töltelék az, amit nem mindig érzek szükségesnek. Persze mint mindenből, ezekből is lehet jót kihozni.

Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?

Ha szerintem reménytelen, nem megyek vissza rá. Miért pazarolnám az időm olyasmire, amitől a falat kaparom? Viszont a másik oldalt vizsgálva, nekem jól esett minden visszajelzés, amikor elindítottam az oldalam, és akkor is, mikor átköltöztettem. Éreztem a törődést. Nem várható el, hogy fejlődjön a másik, ha nem kap visszajelzést. Így ha lehet egy kedves módon előadott megjegyzésem, megírom az illetőnek privátban. Eddig mondjuk ez egyszer fordult elő, mert úgy gondolom, még nekem is bőven van mit tanulnom.

2. Kötelező olvasmányok: lerágott csont vagy sarkalatos pont?

Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?

Szerintem nagyon is cserére szorulnak, az oktatási módszerekkel együtt. Egyrészt a gyerekek nem megfelelő korban kapják az adott könyveket. Másrészt nem azt tanítják nekik, hogyan értelmezzenek egy könyvet, hanem be kell magolniuk valaki más véleményét az olvasottakról. Ez nagyon káros, mert azt az üzenetet közvetíti, hogy nem érdemes elolvasni és utána átgondolni, mit is jelent a mű, mikor úgyis kész elemzést kapnak. Gúzsba köti őket azzal, hogy nem gondolkodhatnak szabadon egy adott témáról. Pláne nem nyilváníthatnak saját véleményt!

Ezen kívül nem értem, miért kell kicsiként olyan nyomasztó irományokon átrágni magukat, mint pl. a Légy jó mindhalálig, az Egri csillagok vagy a Kincskereső kisködmön. Amit tanulhattam ezektől a remekművektől, hogy a jótett elnyeri méltó büntetését, az élet tele van halállal, és ne fürödjek a tóban csak úgy, mert elvisz egy török. És persze azt, hogyan lehet úgy tenni, hogy az egyik könyvet olvasom, miközben valójában egy másikon mosolygok.

Annyi remek írás született csak azóta is, hogy én magam mögött hagytam az általános iskolát. Biztos vagyok benne, hogy dugig lehetne tömni régi és új, eddig mellőzött, minőségi irodalommal a gyerekek óráit.

Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?

Igazából a Légy jó mindhalálig után szakítottam a kötelezőkkel. Így bővebb a kör, amit nem olvastam el idejében, mint amit végül sikerült. Később pótoltam egy részét, például Jókait meg is szerettem, de vannak könyvek, amik egy életre elég traumát okoztak első próbálkozásra is.

Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?

Az egyik nyári kötelező a Nyomorultak volt, ami az egyik kedvencem. Többször újraolvastam, és mindig valami mást adott. Illetve végzősként találkoztam először Hemingway-jel, ami nagy hatással volt rám, és azóta is szívesen olvasok tőle. 

3. Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek

Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?

Fredrik Backman az az úriember, akinek tavaly sikerült megpendítenie ezeket a húrokat. "Az ember, akit Ovénak hívnak" közben hosszú idő után először elmorzsoltam egy könnycseppet, "A nagyanyám azt üzeni, bocs" közben újra a nyolcéves kislány voltam, aki a nagypapája után sír, vagy inkább zokog...

Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?

Az, hogy én meghatódom, egyáltalán nem meglepő. Érzékeny lélek vagyok.

Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?

Igen, változott. Régen soha nem könnyeztem egy könyvön sem. Valahogy a szemem egyfunkciós volt. Mondván, hátha megoldódik minden, ha tovább olvasom az adott kötetet. Tavaly, a Harry Potter sokadik olvasásakor, Dobby halála szakította át a gátat... Így azt mondanám, változtam a szentimentális szamár irányába. Hiába, öregszem.:)

Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?

Természetesen olyan témájú könyveket is keresem, amik megérintenek. De nem arra gyúrok, hogy újabb könyvet áztathassak el. Ez csak egy lehetőség a sok közül.

Többiek gondolatai ezekről a témákról: Pupilla, Nima, tigiBea, Zenka, Ilweran, Zakkant, Katacita

By BubuMaczkó 2016. február 15.